Krisztina,
Krisztina, l. szent, Urbánusnak leánya volt Kr. u. 300 körül. Atyja a pogányságnak hódolt és a keresztényeket üldözte. Az üldözések alatt sok keresztény fogolylyal volt alkalma érintkezni, kiktől a gyermek K. a keresztény vallás igazságait megismervén és eltanulván, kereszténynyé lett. Atyja erre kegyetlenül kínoztatta és börtönbe vettette. Atyja halála után Diocletianus alatt agyonnyilazták. Tetemeit jámbor keresztények Palermóba szállították, hol a város és egész vidéke védszentje gyanánt tiszteli. A kat. egyház julius 24. ünnepli emlékünnepét.
2. K., svéd királynő, Gusztáv Adolf és brandenburgi Mária Eleonora leánya, született 1626 dec. 8., megh. 1689 ápr. 9. Mint a trón jövendő örököse, inkább férfias nevelésben részesült s kalandos, különc életmódja és hajlamai bizonyára ennek kifolyásai voltak. Már korán megtanulta a klasszikus nyelveket, a földrajzot, történelmet és államtudományokat (Oxenstierna vezetése alatt); emellett a férfiaknak való testgyakorlatot is kedvvel űzte. Hat éves korában követte atyját a trónon, s helyette az öt tagból álló koronatanács kormányzott. Alig hogy 1644. átvette az uralkodást, azonnal megkötötte a békét Dániával (1645. Brömsebróban), s miután Németországban is némileg helyre állította a nyugalmat, föllendítette Svédország kereskedelmét és a tudományok művelésével kezdet foglalkozni. Számos tudóssal levelezett; meghivta udvarába Descartest, Salmasiust, Vossiust, stb. Számos kérője akadt, de mindnyájukat visszautasította; hog yországa mégis utód nélkül ne maradjon, rábirta a rendeket (1649), hogy unokabátyját, a pfalz-zweibrückeni Károly Gusztávot fogadják el utódjául. Miután ez megtörtént, 1650. megkoronáztatta magát. Ezután nemsokára titkon elhatározta, hogy a kat. hitre tér; majd 1651. le akart mondani trónjáról, s bár akkor a rendeknek sikerült őt erről lebeszélniük, mégis 1654. az Upsalában egybegyült rendek előtt újra lemondott s az uralkodás jelvényeit átadta Károly Gusztávnak. Már a következő napon Brüsszelbe utazott, hol titokban áttért a kat. hitre, s ezen hitvallását nyilván is vallotta Innsbruckban. Innen Rómába ment, hova fényes kisérettel, amazon öltözékben vonult be, hogy VII. Sándor pápa megbérmálja. 1656. Franciaországba ment, hol a közvetítő szerepét akarta játszani Francia- és Spanyolország között, de Mazarin módon talált arra, hogy udvariasan eltávolíthassa Párisból. Rómában visszatérve, nagy pénzzavarba jutott, melyből VII. Sándor pápa segítette ki, 12 000 scudi évdíjat rendelve számára. Károly Gusztáv halála után (1660) vissza ment Svédországba, s miután a trónörökös beteg volt, annak halála esetére kijelentette igényét a svéd trónra; de a rendek Stockholmban kierőszakoltak tőle egy okmányt, melyben formálisan lemondott minden igényéről és jogáról a trónra. Még egyszer el akart menni Svédországba (1667), de midőn meghallotta, hogy a kat. vallás gyakorlatát az országban még neki sem engedik meg, Hamburgból visszafordult. A következő évben el akarta nyerni a lengyel koronát is, de sikertelenül. Ezután állandóan Rómában telepedett meg, hol kizárólag csak a tudománynak és a művészeteknek élt; alapított egy akadémiát, gazdag kódex-, érempénz-gyüjteményt hagyott hátra és képtára messze földön hires volt. A szent Pétertemplomba temették el, hol a pápa emléket is emelt neki. Főörököse Azolini biboros lett, ki aztán sietett áruba bocsátani a királyné műkincseit. Könyvtárát VIII. Sándor pápa vette meg; régiségeit s a festmények egy részét Odescalchi, XI. Ince pápa unokaöcscse, a festmények másik része az Orleansi herceg birtokába került (1772).
3. K., spanyol királyné, l. Mária-Krisztina.
