Jezsuiták,
Jezsuiták, a Jézus Társasága (Societas Jesu, röv. S. J.), világtörténelmi nevezetességre emelkedett és legéletrevalóbb szerzetesrend tagjai.
A rend alapítása és szervezete. Alapítója loyolai szt. Ignác spanyol lovag (l. Loyola); az általa készített rendszabályokat III. Pál pápa erősítette meg 1540 szept. 27. A rend első főnökévé (generalis), egyhangu választás folytán maga szt. Ignác lett. A rend célja az alapító szavai szerint a lelkeknek a ker. életben és hitben való növekedését prédikációk, lelki gyakorlatok, az ifjuság és tudatlanok oktatása, gyóntatás és lelki vigasztalás által előmozdítani. A rend főelve: Isten nagyobb dicsőségének terjesztése (Omnia ad majorem Dei gloriam). Szt. Ignác rendszabályai értelmében, melyek szigoru magatartása Laynez Jakab második s a következő négy rendfőnök által rendeletekben sürgettetett, a rend élén a rendfőnök (praepositus generalis) áll, ki Rómában székel és élethossziglan választatik az egyetemes gyülés (congregatio generalis) által; közvetlenül a pápának van alávetve. Feladatának teljesítésében hat kormánysegéd (assistens generalis) támogatja. E hat asszisztensen kivül még egy admonitor is ad a rendfőnöknek intelmeket és tanácsokat: ez egyuttal gyóntatója is. A rendfőnök nevezi ki a professusokból és egyes tartományok főnökeit (preepositi provinciales) rendesen három, esetleg több évre, továbbá az egyes kollégiumoknak igazgatóit (rectores), kik közvetlenül a provinciálisok alatt vannak. Több tartomány együttvéve egy asszisztenciát képez, mely a központi tanácsban egy asszisztens által képviselteti magát; az asszisztensek pedig az egyetemes gyülés által választatnak. Az egyes főnökök mellé a konzultorok mint tanácsadók, a admonitorok mint mellék-tanácsadók vannak rendelve. A társaság tagjai tulajdonképen három osztályba sorolhatók, u. m. áldozárok, áldozárságra elékészülők és világi munkatársak (coadjutores temporales). A világi munkatársak két évi niviciatus után az egyszerü, tiz év után pedig az ünnepélyes fogadalmakat teszik le. E laikus testvérek házi és gazdasági ügyekkel (kézművesek, szakácsok, szolgák) foglalkozva, a rend anyagi szükségleteiről gondoskodnak. Azok, kik áldozárságra készülnek, két évi noviciatus után (novitii scholastici) szintén leteszik az egyszerü fogalmakat. E két évi noviciatus alatt csupán aszketikus kiképeztetést nyernek s főleg a minden erény alapjául szolgáló alázatosságban, önmagtagadásban és engedelmességben gyakoroltatnak. Ezután pedig ezen egyszerü fogalmas növendékek mint scholastici approbati két éven át nyelvészeti és klasszikus oktatásban részesülnek, mire három évi bölcsészeti tanfolyam következik. E tanfolyam után néhány éven át mint tanulmányi felügyelők konviktusokban, vagy mint gimnáziumi tanárok alkalmaztatnak. Csak ezután kezdik meg a négy évig tartó hittudományi tanfolyamot. a harmadik év végén azonban már fölszenteltetnek, hacsak nem volt valaki már beléptekor áldozár. Ezután egy éven át egy második noviciatusnak, az u. n. harmadik probációnak vetik magukat alá, mely az aszketikus életnek, a társaság alkotmánya s a szent atyák tanulmányozásának, konyhai munkák-, kórházi szolgálatok- v. misszióknak van szentelve. Ezen harmadik próba után, ha a belépése óta 10, illetve 16 év letelt, leteszi az illető az ünnepélyes fogadalmakat, mi által véglegesen a rend tagjává lesz. A teologiai tanulmányok befejezése után kezdődik a bővebb kiképeztetés azon tudományszakban, melyet ki-ki magának választ. Ezen intézményben rejlik a rend főereje. Az áldozárok a lelki munkatársak (coadjutores spirituales) és a professzusok két csoportjára oszlanak. Az előbbiek többnyire mint tanárok vagy lelkipásztorok működnek; az utóbbiak pedig a három fogadalmon kivül még egy negyedik hármas fogadalmat is tesznek, mely által: 1. a pápának misszió működésére nézve föltétlen engedelmességet igérnek s kijelentik, hogy parancsára bármely pillanatban a világ bármely részébe ellenmondás nélkül elutaznak; 2. megfogadják, hogy a szegénységet illetőleg semmiféle ujítást, lazítást nem fognak megengedni, sőt a körülmények kivánalmaihoz képest azon lesznek, hogy az szigoríttassék; 3. hogy sem a társaságban, sem azon kivül prelaturát nem fogadnak el (hacsak a pápa arra sub praecepto nem kötelezné), sem utána nem törekednek, és ha észrevennék, hogy őket arra akarják juttatni, bejelentik a rendfőnöknek. Ha a generális meghal, az egyes tartományok professzusai egy-egy megbizottat küldenek, kik a provinciálisokkal az egyetemes gyülést képezik és kebelökből szótöbbséggel a generálist választják. Az új választás rendszerint 5-6 hónappal szokott a rendfőnök halála után megtartatni, mindazonáltal az adott körülményekhez képest ez a határidő meg is nyujtható. Testi sanyargatásokra a rendtagok nincsenek kötelezve, és ez csak a gyóntató beleegyezésével van megengedve. Minden tag elöljárójának föltétlen engedelmességgel tartozik mindabban, mi Isten parancsával nem ellenkezik. Különös öltözet az alapszabályok által nincs meghatározva, de rendesen a világi papokéhoz hasonló öltönyben járnak.
A rend története. Az uj rend igen gyorsan elterjedt. Szt. Ignác halálakor (1556) már több mint 1000 tagja volt. Mig az alapító maga Rómában működött, azalatt társai Olaszország-, Portugália-, Spanyolország-, Franciaország-, Ausztria-, Bajorország-, Brazilia- és Paraguayban, Xav. Ferenc által (l. o.) K.-Indiában és Japánban is elterjesztették (1542-52). 1565. a társaság 18 tartományban 130 házat és 3500 rendtagot számított. A harmadik rendfőnök, Borgia Ferenc alatt (1566-72) a rend tagjait figyelmeztettek, hogy a világi, politikai ügyekben való minden beavatkozást kerüljenek. A negyedik rendfőnök Mercurian Eberhard (1573-80) különösen a misszió-ügyekre fordítá figyelmét. Az ötödik, Aquaviva Claudius (1581-1615) az 1599. kibocsátott Ratio studiorum Societatis Jesu cimü rendeletével megállapította a rend intézeteiben követendő nevelési és tanrendszert. 1680. a társaság 27 tartományban 437 házat és 10 581 rendtagot számított, 1762. pedig már 39 tartománynyal, 1527 házzal és intézettel, 22 787 rendtaggal birt. Ekkor állott virágzásának tetőpontján. Azonban csakhamar minden államban üldözni kezdték a J.-kat s az üldözés a társaság teljes föloszlatását vonta maga után.
Először Portugáliában léptek föl a jezsuiták ellen. Pombal miniszter 1759. a jezsuiták összes javait lefoglalta, iskoláikat bezáratta. Végre szept. 3-án kiadott rendeletével meghagyta, hogy az országot haladéktalanul hagyják el. E parancs következtében a rend tagjainak legnagyobb része kiméletlenül hajókra hurcoltatott és a pápai állam partjaira szállíttatott, a visszamaradtakat pedig bebörtönözték. - Franciaországból Chatel és Ravaillac miatt, kik IV. Henrik ellen merényletet intéztek, 1594-ben kiüzettek. 1603. ujra megnyilt előttük Franciaország. 1759. a parlament a francia püspöki kar tiltakozása dacára a Jézus-társaságot, «mint tanaiban istentelent, működésében az államra és egyházra kárhozatosat», 1762 aug. 6-án eltörültnek nyilvánította. A társaság tagjai számára nyugdíjt biztosított ugyan, de csak azon föltétel alatt, ha esküvel elismerik, hogy rendszabályaik kárhozatosak; 4000 között azonban csak 5 találkozván, ki ezt megtevé, a többiek mind számüzettek. A király, Choiseul és Pompadour rábeszélései folytán 1764 dec. 1. a rendet Franciaország területéről kitiltotta, mindazonáltal megengedte, hogy az országban maradtak mint világi papok működhessenek. Hasonló sorsuk volt a jezsuitáknak más államokban, hol a Bourbonok uralkodtak. Igy Spanyolországban III. Károly, 1767. egy éjjel 5000-et letartóztatott s kiméletlenül hajókba tömetve Civitá-Vecchiába szállíttatott, s a pápának emiatti szemrehányásaira azt válaszolta, hogy «a rend fontos okokból eltörültetett, de azokat mindenkorra királyi szivébe zárja». Ugyanazon évben hasonló erőszakkal üzettek ki Nápolyból, melynek királyát, IV. Ferdinándot, Tanucci miniszter befolyásolta. A király kijelentette, hogy ezért egyedül Istennek tartozik felelősséggel. A következő évben Parmából üzte ki Ferdinánd parmai és piacensai herceg hasonló erőszakkal. XIII. Kelemen pápa ismételten tiltakozott a Bourbon fejedelmek ezen igazságtalan eljárása ellen; de hasztalan. Mária Terézia császárnő is, kinél a pápa támogatást keresett, kijelenté, hogy ily «politikai természetü» ügyben mitsem tehet az apostoli szentszék javára. XIV. Kelemen 1773 jul. 21. aláirt «Dominus ac Redemptor noster» kezdetü brevéjével az egész társaságot föloszlatta anélkül, hogy ellene vizsgálatot rendelt volna. A pápai breve előtt minden katolikus uralkodó meghajolt. Két akatolikus uralkodó azonban, t. i. II. Frigyes porosz király és II. Katalin orosz cárnő, a brevét nem hirdették ki és az iskolákat továbbra is meghagyták a Jézus-társaságiak vezetése alatt. Sőt II. Katalin a pápa engedélyével noviciátust állíttatott és generális választását rendelte el, kit később VII. Pius (1801) meg is erősített. De a főranguak megtérése miatt néhány évtized után, 1815. Oroszországban is üldözni kezdték őket, öt évvel később pedig számüzték. Belgiumban, Ausztriában, Angliában és Svájcban az eltörült rendnek néhány tagja más elnevezés alatt (Jézus Szt. Szivének Társulata, Jézus hitének atyái) egyesülve tovább működött.
A társaság visszaállítása és jelen helyzete. Midőn Napoleon bukása után VII. Pius pápa Rómába visszatért, 1814 aug. 7. kelt «Sollicitudo omnium ecclesiarum» kezdetü bullájával a Jézus-társaságot ismét visszaállította. Az első generalis az oroszországi atyák főnöke lett. A társaság másodízben is gyorsan elterjedt Európa számos államában, s csakhamar virágozni kezdett. Legelőször Olaszországban nyerték vissza a kollégiumaik egy részét. Az 1848. év viharos napjai rájuk nézve végzetesek voltak: IX. Pius alatt kiüzettek Rómából. 1850. visszatértek ugyan, de az egységes Olaszország kormánya ismét elüzte őket. Jelenleg Róma városára vannak szorítva. - Spanyolországba VII. Ferdinánd alatt tértek vissza 1815., aki visszaállította őket összes birtokaikba és jogaikba. 1820. elüzettek,de 1823. visszatértek. 1835. ujra eltörültettek ugyan, de teljesen el nem nyomattak; 1868. ismét elüzettek. - Portugáliában don Miguel 1832. állította vissza a társaságot. Dom Pedro ugyan már a következő évben kiüzte, de később ismét visszatértek. Legnehezebben nyertek bebocsátást Franciaországba. Visszatérésük után azonban nemsokára több papnöveldét és iskolát biztak vezetésükre. 1828. azonban az iskolákat kivették kezeikből; az 1830-iki forradalom után pedig ki is üzettek. Később titokban visszatérve mint szónokok és gyóntatók működtek. Miután lassan meghonosultak, kollégiumokat alapítottak. 1880-ban erőszakosan kiüzték őket. - Belgiumból a hollandiai kormány elüzte, de az 1830. biztosított vallásszabadság védelme alatt ismét visszatértek és meghonosodtak, sőt a bollandisták, kik Brüsszelben tartózkodtak, az «Acta Sanctorum» cimü nagy munkájuk folytatására egy ideig állami segélyben is részesültek. - Angolországban Weld Tamástól 1790. ennek stonyhursti palotáját ajándékul kapván, első kollégiumukat itt rendezték be. Jelenleg több kollégiumuk és nevelő-intézetük van. - Észak- és Dél-Amerikában is megtelepedtek, hol üdvös eredménynyel működtek; Mexikóból azonban 1868 óta ki vannak tiltva. - Oroszországból az 1820 márc. 25-iki ukáz értelmében ki vannak tiltva. - Svájcból 1848. üzettek ki. - Németország tartományai közül 1888 előtt Bajorországban voltak; az ország többi részeiben leginkább 1850 óta honosodtak meg s 1872 jul. 4. számüzettek. - Ausztriában az Oroszországból 1820. elüzött társaság menedéket talált és Galliciában két kollégiumot alapított. Később Bécsben, Linzben, Innsbruckban s más helyen is alapítottak kollégiumokat; az innsbrucki egyetemen a hittudomány karon ők tanítanak. Jelenleg a Jézus-társasága 5 asszisztenciára (olasz, német, francia, spanyol és angol) és a nemzetek szerint csoportosított 23 provinciára van osztva. összes tagjainak száma 1870. 8811-re ment, 1880. 10 521-re, 1892. pedig a misszionáriusokkal együtt 13 275-en voltak. Mind az öt világrészben misszionáriusként működött 1844. összesen 471 tag, 1865-ben 1467 tag, 1880-ban pedig 2209. Az egész társaság élén 1892 óta. P. Martin Lajos, a volt spanyol asszintens áll, ki a kezdettől számítva a 24. generális. Székhelye tulajdonképen Róma, de IX. Pius óta, a kormány kényszerének engedve, a rend generálisa Fiesoleban, Firenze mellett tartózkodik.
Magyarországban.
A Jézus-társaságiaknak megtelepedése hazánkban egyidejü Oláh Miklós primásnak a XVI. sz. közepén a teljesen aláhanyatlott tanügy felélesztésére irányított törekvéseivel. Miután u. i. 1559. ujra fölállította Nagyszombatban az esztergomi káptalan iskoláját, annak vezetését két év után, 1561. a behivott jezsuiták vezetésére bizta, kik ott, és máskülönben is mint hitszónokok, sikeresen működtek. De már 1567., egyrészt mivel összes épületeik a lángok martaléka lett, másrészt és főkép mivel nem volt számukra elegendő jövedelem biztosítva, rendfőnökük által visszahivattak. Husz évvel utóbb, 1587. Draskovich György kalocsai bibornok-érsek buzgólkodása folytán másodszor is megtelepedtek hazánkban. Állandó ittmaradásuk biztosítására Draskovich kieszközölte számukra Rudolf királytól a turóci prépostságot, melynek birtokain két kollégiumot nyitottak, t. i. Turócon és Sellyén, innen pedig az ország több helyén missziótelepeket állítottak föl. Homonnay György 1813. a homonnai kollégiumot alapította; 1615. pedig Forgách primás alatt ujból átvették a nagyszombati kollégium vezetését, mely ezóta központjuk volt hazánkban. - Erdélybe Báthory István lengyel király már 1579. küldött tizenként jezsuitát, kik Kolozsvárt, Monostoron és Gyulafehérvárt kollégiumokat és iskolákat nyitottak, melyek fölvirágoztak ugyan, de már 1588. számüzöttek a meggyesi országgyülés által, és noha 1595. visszahivattak, már 1602. ujra távozniok kellett. - Pázmány Péter primás, ki előbb maga is jezsuita volt, sokat tett érdekükben. Nagyszombatban reájuk bizta a nemes ifjak konviktusát, később az egyetemet is. Pozsonyban és Szatmárt kollégiumokat alapított. Alatta jöttek létre még a győri, soproni, komáromi, gyöngyösi rezidenciák is tanintézetekkel. Lippay György, Pázmány nyomdokait követve, Rozsnyón, Szakolcán; Széchenyi György pedig Budán, Egerben, Esztergomban, Kőszegen, Pécsett; Szelepchényi György Zsolnán, Eperjesen; Kisdy Benedek egri püspök Kassán; Benkovics Ágoston nagyváradi püspök Nagyváradon; Püsky János nyitrai püspök Trencsénben alapítottak kollégiumokat, iskolákat és konviktusokat. Ezeken kivül a jezsuitáknak még a következő helyeken voltak kollégiumaik és intézeteik: Bazinban, Eszéken, Felsőbányán, Lipótvárban, Liptó-Szt.-Miklóson, Lőcsén, Nagybányán, Pesten, Péterváradon, Sárospatakon, Selmecen, Temesvárt; továbbá Zágrábban, Pozsegán, Varasdon, Fiuméban (v. ö. Lányi K. Magyar Egyháztörténelme, II. k. 373-386.). A számos egyházi javadalmak közt, melyekkel birtak, volt a bozóki, mislyei, turóci prépostság; a lébényi, sávniki apátság stb. Ezek folytán a tartományfőnök az országgyülésen szavazattal birt. Magyarországi házaik azonban az ausztriai provinciához tartoztak, habár a magyar rendek ismételve sürgették, hogy egy külön magyar provincia állítassék föl. Kevéssel a társaság általános eltöröltetése előtt 1767. a jezsuitáknak hazánkban 18 kollégiumok, 20 rezidenciájuk, 11 misszió-állomásuk volt, és 990 rendtagot számláltak. Miután XIV. Kelemen pápa 1773. egészen eltölte a rendet, 1774. hazánkban is föloszlattak kolostoraik, a tagok pedig többnyire a világi papság soraiba léptek; jelentékeny vagyonukból a tanulmányi alap képződött; könyvtáraik nagy rész a pesti egyetem birtokába jutott, levéltáraik pedig a magyar kir. kamarába jutottak. Csak 1853. jöttek ismét hazánkba, Scitovszky János primás által Nagyszombatba meghivatva, adományul magyar jezsuita ifjak kiképzésére a kapornaki apátságot nyerték. Néhány évvel ezután Pozsonyban, Szatmárt és (1860) Kalocsán is alapítottak kollégiumot, melyet Kunszt József érsek épített föl s főgimnáziumot és konviktust bizott vezetésükre. Van ezeken kivül még Travnikban (Boszniában) is házuk s legujabban Budapesten is rezidenciájuk. Magyarországi házaik ma is az osztrák provinciához tartoznak, melylyel az osztrák-magyar tartományt képezik. e tartományok jelenlegi (1891 óta) provinciálisa P. Seywald Othmár; 1870 végén 135 rendtagot számlált, 1892 elején pedig 649-et.
