Jezsuita iskolák.
Jezsuita iskolák. A jezsuiták tanítási rendszerét 1588-ban, Claudius Aquaviva generális főnöksége alatt, hat rendtársból álló bizottság állapította meg a következő cimü művében: Tatio et instituto studiorum Societatis Jesu. Tanintézeteiket kollégiumoknak nevezik, s ilyen van: elsőrendü, amelyben rendesen 20, másodrendü, amelyben 30 és harmadrendü (egyetem), amelyben 70 tanár működik. A rend négyféle tagjai közül csak az u. n. koadjutorok és a skolasztikusok foglalkoznak az oktatással. Tandijat nem szednek, de adományokat elfogad a kollégium. Növendékeik háromfélék, az u. n. scholaris nostri, vagyis azok, akik a rendbe való belépésre készülnek; az alumnátusok, vagyis a kollégiumban benlakó növendékek s az extranatusok, azaz a városi tanulók, akik csak tanításra járnak be a kollégiumba. A kollégium két tagba szakad: az alsó, studia inferiora, 5-6 osztálylyal, amely megfelel a gimnáziumnak, s a felső, studia superiore, vagyis a liceális osztályok, amelyek megint két részből állanak, u. m. két évig tartó filozofiai tanfolyamból (Facultas artium et Logica) s négy éves teologiai vagy egyéb szaktudományi tanfolyamból. Külsőleg a J. tanítása gyakorlata a XVI. század humanisztikus hagyományait folytatta eleinte. Főcéljuk volt, hogy neveltjeik tanuljanak meg latinul beszélni és irni és szerezzenek formális ügyességet a logikában és az ékesszólásban. Az e dolgokban elért nagy sikert elismerték még ellenségeik, egy Verulami Baco, Cartesius, Leibniz is. Az óklasszikai irodalmat csak az u. n. «megtisztított auktorok» alapján és csakis a nyelv kedvéért ismertették. «A klasszikusok által a hellének, de kivált a rómaiak nyelvét szerezzék meg a növendékek és miveljék a stilust; egyébre semmire sem kellenek! »Minden más ismeretet, amely a nyelvre és stilusra nem tartozott, az erudició közös névben foglalták össze és a tanítási órákon kivül tanították. A növendékek latin szindarabokat adtak elő, amelyek a kollégiumokban készültek. A vallásoktatás nagyon szükre volt szabva, de annál több gondot fordítottak a vallásos gyakorlatokra s a gyónásra. A módszer mindenik osztály számára pontosan és szigoruan meg volt állapítva, hasonlóképen az egy-egy órán tanítandó tananyag is. A tanárnak mindenben a tankönyvhöz kellett alkalmazkodnia s szigoruan ügyelnie arra, hogy a tanulók a tanultakat emlékezetükbe erősen bevéssék. Mindenütt példás rend és szoros fegyelem uralkodott. A növendékek egynéniségét megfigyelték és reá a nevelésben tekintettel voltak. Kiválóan ügyeltek a testi nevelésre s a finom magatartásra és viselkedésre. A szorgalomra való ösztönzés legfőbb eszköze volt az aemulatio, vagyis a dicsvágy gerjesztése. E végből a növendékek közt méltóságokat és hivatalokat osztogattak; voltak prétorok, cenzorok, dekurionok; ezenkivül versenyeket rendeztek s a győzteseket nagy ünnepségeket nyilvánosan megjutalmazták, holott a resteknek a szégyenpadon kellett helyet foglalniok. Nagy súlyt fektettek arra, hogy a növendékek egymást titokban figyeljék meg, jegyezzék fel kölcsönösen hibáikat és kihágásaikat és jelentsék fel a felügyelő tanárnak, ami által az árulkodást nevelték nagyra növendékeikben. A J. nevelési módszerét tehát kizárólag jellemzi: a szigoru mekanizmus a tanításban, az emlékezetnek s a külső viselkedési formáknak tulságos kiművelése, a becsvágy felcsigázása. Az általános népműveltségre a Jezsuita iskoláknak semmi befolyásuk nem volt.
