Haladópárt
Haladópárt (Fortschrittspartei), német politikai pártnak a neve, mely 1861 jun. 6. demokrata elemekből alakult; örököse az 1859-61-ig fennállott Vincke-féle ószabadelvü pártnak. A H. sok átalakuláson ment keresztül; 1861-66. a porosz képviselőházban többsége volt. E fénykorában Waldeck, Schulze-Delitzsch, Löwe-Calbe, Jacoby János, Frockenbeck és Hoverbeck voltak vezérférfiai 1866-ig, midőn az osztrák háboruból győztesen visszatérő Bismarck békejobbot nyujtott az ellenzéknek és a lefolyt alkotmányellenes időre indemnitást kért a képviselőháztól: a H.-párt két pártra bomlott, melyek közül a nemzeti szabadelvü párt megszavazta az indemnitást, a H. ellenben azt megtagadta és ezentul is folytatta a harcot a «Konfliktsministerium» ellen. 1871. óta a H. szabadelvü és nemzeti kérdésekben Bismarckot támogatta, igy különösen a kulturharcban; alkotmányos kérdésekben ellenben hevesen kikelt az álliberálizmus ellen. A hadi költségvetéssel szemben a H. tagjai nem tudtak egységes határozatban megállapodni, ami a párt tekintélyének nagyon ártott. Az 1878. választásokban szörnyü vereséget szenvedett és mindössze 28 mandátumot kapott. Három évvel később, midőn Bismarck által kezdeményezett védvámpolitika a nemzeti szabadelvü párt soraiba vitte a bomlást: a H.-párt száma megint 54-re emelkedett. Ezóta Richter Jenő a párt vezére, aki az elvi ellenzék zászlaja alatt fényes szónoklatának sok jelét adta, miközben egyrészt nem csak a partikularisztikus, sőt olykor még az ultramontán elemekkel is ad hoc szövetkezett a kormány megbuktatására. Ez az utóbbi körülmény, nemkülönben Richternek nagyon is kiméletlen modora magában a pártban visszahatást támasztottak, mely mostanában sem csöndesedett le egészen. 1884 márc. a nemzeti szabadelvü pártból kilépő szecesszionisták (az u. n. Szabad egyesület tagjai) csatlakoztak a H.-párthoz V. ö. Parisius, Deutschlands politische Parteien u. das Ministerium Bismarck. (1878).
