Hähnel
Hähnel Ernő Gyula, német szobrász, szül. Drezdában 1811 márc., 9., megh. u. o. 1891 máj. 22. Drezdában és Münchenben tanult, még pedig eleinte építészetet: csak utóbb adta magát a szobrászatra. Tanulmányait Rómában fejezte be, azután Münchenben tartózkodott, mignem 1838-ban Drezdába ment, ott az uj szinház szobormüveinek egy részét elkészítette, de ezek a szinház égése alkalmával mind tönkrementek. Első kiváló művei: Beethoven ércszobra Bonnban (1845); IV. Károly császár nagy szobra Prágában (1846); Madonna (1850). A drezdai uj muzeum számára számos dombormüvön kivül hat homokkő-szobrot készített ezek: Sándor, Lysippus, Michelangelo, Dante, Cornelius, Rafael. Közöttük a legsikerültebb alkotás és a legnépszerübb német szobrok egyike az utolsó. Rafael szobrát többször is elkészítette; legszebbek köztük a berlini képtárban és a lipcsei muzeumban levő márványszobrok. Későbbi művei: II. Frigyes Ágost király szobra Drezdában (1867); Schwarzenberg herceg lovasszobra Bécsben (1864); Körner Tivadar szobra Drezdában (1871); Frigyes Vilmos herceg szobra Braunschweigban; Leibniz bronzszobra Lipcsében (1883). Legkiválóbb művei a bécsi operaház számára készített szoborművei, melyek legjobban megfeleltek antikizáló, ideális irányának, hatalmas dekorativ képzeletének. 1859. a lipcsei egyetem tiszteletbeli doktora lett. V. ö. Grossze S.J., Ernst Julius H's Litterarische Reliquien (Berlin 1893).
