Fayl,

Teljes szövegű keresés

Fayl, zenész család, melynek tagjai a következők: F. György, szül. Bonyhádon (Tolna vm.) 1801., megh. Budapesten 1875 szept. 15. A pozsonyi zeneiskolában tanult, 1882. a pesti ág. egyház orgonázójává és énektanárává választották s ez állásában 50 évig működött, reformálva az egyházi éneklést és énektanítást. Ő honosította meg a karéneklést a zsinagógákban. Fia: F. Frigyes, szül. Budapesten 1837., megh. u. o. 1879. Az első zenei oktatást atyjától nyerte, aztán Bécsben, Czerny Károlynál tanult; visszatérve Pestre, számos hangversenyben működött közre s Volkmann Róbert és Mosonyi Mihály alatt az összhangzattant és zeneszerzést tanulmányozta. 1876. a nemzeti zeneiskola tanára lett, és itt működött haláláig. Lelkes pártolója, művelője volt a magyar zenének, a daloskörügynek s több zeneművet, főleg sikerült magyar ábrándokat irt. Fia: F. Frigyes (ifjabb), szül. N.-Csalomján (Hont vm.) 1862. Kezdetben nagyatyja és atyja oktatták a zenében; aztán az orsz. zeneakadémiába került, hol Ábrányi Kornél, Gobbi Henrik, Nikolics Sándor és Köszler János voltak tanárai. Befejezvén tanulásait, 1884. u. o. a zongora-osztály segédtanára, később pedig rendes tanára lett. Jelenleg is itt működik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem