Faygel
Faygel család, bethlenfalvi. Ősei a XII. században vándoroltak be hazánkba, még pedig az alsó-ausztriai Zaibelsdorf-ból és az u. n. Tizlándsások Bethlenfalva (Szepes vm.) községben telepedtek meg, hol különösen bányászattal foglalkoztak. A XVI. sz. másik felében Thurzó Elek kir. helytartóval együtt F. Péter oly ügyesen intézte a bányák müvelését, hogy a réz cimen titkon külföldre szállított nyers arany után Thurzó E. roppantul meggazdagodott s hálából unokáját, Ilonát F. Péterhez adta nőül. Ugyanezt a Pétert Murány várának és uradalmának felügyelőjévé nevezte ki I. Ferdinánd. 1564. Péter Bethlenfalva községet kapta adományul és ezóta a család a zaibelsdorfi előnév elhagyásával kizárólag a bethlenfalvi előnévvel élt.
F. Péter, az említett Péter dédunokája azonfelül a pallosjogot is megkapta, és 1657. Augsburgi János nevü szolgáját, kitől Krisztina leányának gyermeke született, lefejeztette. 1669. F. Péter részt vett a Wesselényi-féle összeeküvésben, és I. Rákócy Ferenc felhivására fegyvert is fogott, e felkelés leveretése után azonban a fiatal Thököly Imrével Erdélybe bujdosott, hol Apaffival és Telekivel barátságot kötött. Ezentul Péter nemcsak mint Thököly nevelője, hanem mint kuruc hadvezér és diplomata is szerepelt. 1676. megvédelmezte Hadad várát, a Wesselényiek ősi fészkét a császáriak ellen. 1677. Absolon Dániellel Lengyelországban járt a francia követnél, segélyt eszközlendő;. 1675 óta pedig mindenképen arra törekedett, hogy Thököly legyen a bujdosók vezére, ami 1678. meg is történt. F. most már urát hol az erdélyi udvarnál, hol Varsóban szolgálta diplomáciai ügyekben. Erre vallanak levelei és jegyzékei, melyek a francia külügyminisztérium levéltárában őrzött Hongrie c. 7 kötetes gyüjteményének tetemes részét képezik. 1682. részt vett Kassa ostromában és aug. 14. testvéröcscse, F. Ferenc vezérelte az egyik hadoszlopot. Kassa bevétele után F. lett a vár kapitánya és parancsnoka, és nemsokára kitünt, hogy Thököly jobb kezekre nem bizhatta a Felvidék kulcsát. F. tántoríthatatlanul hü maradt urához akkor is, midőn ezt balsors érte, és csak a várbeli őrség lázadása miatt adta fel végre Kassát. De azután is megmaradt kurucnak. 1683. tavaszán Thököly parancsára Drinápolyig ment elébe a Bécs ostromlására megindult Kara Musztafa nagyvezérnek. F. jelen volt Thököly és a nagyvezir személyes találkozásán is, melyről mint szemtanu érdekes jelentést irt. Még Kara Musztafa kudarca és Thököly ujabb kegyvesztése sem ingatták meg F.-t hüségében. Hősiesen védelmezte Kassa várát Caprara császári tábornokkal szemben mindaddig, mig Caprara csellel élve, Ottlyk György, a labanccá lett kuruc által az őrséget fel nem bujtatta. A kitörő zendülésnek engedve. 1685 okt. 25. átadta a várat, kikötve a város lakóinak személy- és vagyonbiztonságát, valamint az őrség fegyveres elvonulását. Ő maga pedig sárosmegyei birtokára vonult vissza. 1687 ápr. Caraffa F.-t is elfogatta és Eperjesen megkinoztatta, sőt ki is végezteti, ha a nádor és főnemesség küldöttsége Lipót királytól a vértörvényszék megszüntetését ki nem eszközli. F. tehát életét megmentette, de azért mégis öt évet kellett sinlődnie a kassai börtönben. (A kivégeztetett Féja Dávid kassai biró sógora volt.) Utoljára találkozunk az agg F.-lel, midőn II. Rákócy Ferenc ifju nejével sárosmegyei birtokára jött; akkor tagja volt annak a küldöttségnek, mely Rákócyt üdvözölte, ki őt még gyermekkorából, Thököly táborából ismerte. Ezentul megtörten csak övéinek élt s 1710. hunyt el. V. ö. Angyal Dávid, Thök. I. életrajza; Kiss György, A kuruc király. Budapesti Hirlap, 1892. aug. 31.
