Evangeliom
Evangeliom (gör.). A szónak eredeti jelentése: kedvező hirért adott jutalom; innét azután jelenti általában magát a kedvező hirt, örömhirt. Ezen értelemben jött át a kereszténységbe: a Krisztus által eszközölt megváltásnak, ezen várva várt és igy örvendetes dolognak hirdetése. S miután a megváltás tényei és legfőbb tanai az előrement szóbeli hirdetés alapján irásba foglaltattak, az E. jelenti ezen iratokat is. Az előbbi jelentés már magában a szt. irásban található (Mát. 36, 13. Rom. 1, 1. Gal. 1. 6.), az utóbbi az I. sz.-ban lett általános. Az irók, kiktől ezen iratok erednek, az evangelisták (l. o.). Négyféle E. van, a négy evangelistának megfelelően: Máté, Márk, Lukács és János E.-a. Az első három szinoptikusnak neveztetik, a mennyiben tartalom és alak szempontjából nagyon összevágók; a negyedik tartalmának alig tizenketted részében találkozik az előbbiekkel s mint azoknak pótlója, kiegészítője mutatkozik. Az említett négy E.-en kivül voltak még számos iratok, hasonló tartalommal, s részben ma is léteznek azok, vagy legalább név szerint ismertek; de vagy későbbi eredetüek, a célzatosság ferdítéseivel. vagy a tulzó képzelődés alkotásai; ezek az u. n. apokrif (hamisított) E.-ok (p. Péter, Tamás, Mátyás, Fülöp, a XII. apostol ev. stb.) Az egyházi liturgiában az E.-nak kezdettől fogva nagy szerepe volt; az isteni tiszteletnek egy részét valamely evangeliumi szakasznak ünnepélyes fölolvasása képezte, melyet a püspök megmagyarázott (homilia). Eleinte az egész E.-ot egymásután olvasták, később a IV. sz.-tól kezdve az ünnepek és vasárnapok, valamint a kiválóbb köznapok (feriák, vigiliák) számára kijelöltetett valamelyik evangeliomból a megfelelő részlet. A hivek a tisztelet, az öröm, a készség kifejezésére mindenkor állva hallgatták az evangeliomot, s a felolvasó vagy miséző ugyanezen érzelmek kifejezésére az evangéliomi könyvet mindenkor megcsókolja az olvasás után. - E. örök, l. Örökevangéliom.
