Divald
Divald, 1. Adolf (berencsi) erdész és szakiró, szül. Selmecbányán 1828 jun. 1., hol atyja kincstári erdőmester volt, megh. Szombathelyen 1891 nov. 12. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában befejezve 1846., a szabadságharcban mint honvédtüzér vett részt s utána félbeszakított szaktanulmányait Selmecbányán fejezte be. Erdészeti szolgálatát Koburg hercegnél kezdte meg, onnét azonban állami szolgálatba lépett. 1862. selmecbányai kincstári erdőmesteri minőségében Wagner Károlylyal együtt, ki a selmecbányai, akkoriban még német tannyelvü erdészeti akadémia segédtanára volt, megalapította az Erdészeti lapokat, mely vállalat a teljesen hiányzó magyar erdészeti irodalom uttörője volt. Ez időben a kincstári erdők igazgatásának, az erdészeti akadémia sőt még a magyar erdészeti egyesület hivatalos nyelve is német volt, nemkülönben az erdőtisztek nagy része idegen levén, nemcsak áldozatkészség és ügybuzgóság kivántatott az uj magyar nyelvü szakfolyóirat alapítói részéről, hogy az megállhasson, hanem bátorság is kellett, hogy az akkori intéző körök részéről nyilatkozó ellenséges indulattal szembeszálljanak. Az ebből származó hivatalbeli kellemetlenségek miatt D. nemsokára kilépett az államszolgálatból és gr. Eltznél Vukovárott vállalt erdőmesteri állást. Az alkotmányos korszak beálltával, 1867. azonnal a kincstári erdőügyek élére állították, mely állásában eleinte osztálytanácsosi és nemsokára minisztertanácsosi minőségben 1872 dec. 31-ig maradt. Ezen állásáról leköszönve, a szlavóniai kincstári erdőségek értékesítése céljából alakult részvénytársaság vezérigazgatója s annak feloszlása után Kismartonban, az Eszterházy hercegi zárgondnokság erdőtanácsosa, utóbb pedig a hercegi uradalmak igazgatója lett, mely állásából azonban betegeskedése miatt, 1889. nyugalomba vonult és Pozsonyba költözött. Halála egyik leánya látogatása közben Szombathelyen következett be, hült tetemei azonban a pozsonyi sirkertben nyugosznak. - D.-ot az erdészeti irodalom megalapítása körül kifejtett kiváló buzgósága elismeréséül a m. tud. akadémia 1864 jan. 20. levelező tagjává választotta, a királytól pedig «berencsi» előnévvel magyar nemességet kapott. Mint iró gyakran Erdődi nevet használt. Irodalmi működésének java része az Erdészeti Lapok-ra esik, melynek nemcsak egyik megalapítója és tulajdonosa, hanem, kivált első korszakában legszorgalmasabb irója volt s azután is, miután a lap az orsz. magy. erdészeti egyesület tulajdonába ment át és Bedő A. szerkesztése alá jutott, mindvégig főmunkatársa maradt. Azonkivül más lapokba is számos cikket irt. Önállóan megjelent főbb munkái: Zur ung. Forstliteratur (Pozsony 1861); Segédtáblák erdészek és erdőbirtokosok stb. számára (Selmec 1864. Wágner Károlylyal együtt); A természettudományok s az erdészet (Pozsony 1865, Akad. székfoglaló) Közgazdasági eszmetöredékek az erdészet köréből (Pest 1866, Erdődi név alatt); A magyar birodalom államerdőségei kezelésének eredményei 1867-ig és lépések egy jobb jövő felé (Buda 1868); Észrevételek Minics János észrevételeire a temesi fakérdés ügyében (Buda 1868). Magyar-német és német-magyar erdészeti műszótár (Pest 1868, Wágner Károlylyal együtt); Jelentés Máramaros-, Ung- és Liptó-megye kincstári erdőségeiről (Buda 1870, szép térképmellékletekkel); Jelentés Erdély kincstári erdőségeiről (Buda 1871, szép térképekkel).
2. D. Károly, az előbbinek öcscse, szül. Selmecbányán 1830 nov. 2., - 1849, mint honvéd harcolt, a szabadságharc bevégeztével Bécsben a gyógyszerészeti tanfolyamot végezte s 6 éven át Bártfán mint gyógytártulajdonos működött. Később a fényképészetre adta magát s Eperjesen 1878. felállította az első magyar fényképnyomati (fototípiai) műintézetet, melynek központját ujabban Budapestre tette át. A fototípiai műipar terén D. az első uttörők közé tartozik.
