Démétér
Démétér (gör. a. m. anyaföldi), v. eleuziszi kultusznevén Déó, a görögök mondavilágában a Földmivelés istennője, Kronos és Rhea leánya. Eredetileg az achájok honi istennője volt, a talajföld termékenységének principiuma s ennél fogva a chthonios (azaz földalji) istenség, ki Zeus Chthonios-nak, a megszemélyesített földalji éltető erőnek női equiválenseként szerepelt. E szerepéből akarják magyarázni Persephonével való összeköttetését, ezzel a par excellence chthonios istenséggel, mely, mint azt a neve etimonjából következtetik, eredetileg holdistenség volt. Megmagyarázni azonban azt, hogy Persephoné holdistenség miként vált földalji istenséggé, nem tudják s mivelhogy D. eredeti istenségi lényegét nem tudják észszerü összeköttetésbe hozni Persephoné eredeti (bár be nem bizonyított, hanem csak általánosan következtetett) istenségi lényegével, D.-nek Persephonéval való összeköttetésének fenti magyarázata is nélkülözi a szilárd alapot. Bármiként áll is a dolog, annyi bizonyos, hogy Persephonét D. leányának Homéros még nem ismeri, de ismeri a homérosi D.-himnusz, melynek korát Foersternek és Abel Jenőnek rá vonatkozó beható vizsgálatai alapján a Kr. e. VII. századba teszik s mely a legelterjedtebb görög mondák egyikét tárgyazza. Tartalmazza ugyanis a Persephone elrablásáról és anyjához való visszakerüléséről szóló mondát, melyet a következőkben adunk röviden. Persephoné (l. o. is) virágot szed a nysai sikságon, midőn Hádés halhatatlan lovaitól huzott kocsiján hirtelen a föld mélyéből eléje terem s a leányt a földbe ragadja le. D. hallja leányának segélykiáltásait, de nem tudván, hogy ki a rabló, fáklyával a kezében keresésére indul. Kilenc napig bolyong, mig Hekatéra akad, kinek kiséretében Hélioshoz megy, hogy tőle, ki mindeneket lát, megtudják Persephoné elrablójának a nevét. Ez megmondja, hogy Hádés rabolta el Zeus beleegyezésével. Ekkor D. megharagszik, kerüli az Olimpust, az emberek közé vegyül s öreg asszonynak képében Eleuzisz határába jő, hol a Parthenios patak partján pihenőt tart. Itt rátalálnak Keleos királynak leányai s rábeszélik, hogy dajkának menjen kis öcscsük, Démophon (más iróknál általánosan Triptolemes) mellé. A fiut D. nappal ambróziával keni, éjjel pedig a tüz fölé tartja, hogy halhatatlanná tegye. De a fiunak anyja, Metaneira egy izben rajta kapja, mire D. bosszuságában elhagyja Keleos házát, de előbb megismerteti magát és meghagyja, hogy templomot és oltárt építsenek neki. Midőn a templom rövid idő alatt felépült, D. beléje ült, de magot a földből nem sarjasztott, mire az emberi nem éhen vesz vala, ha Zeusz D.-t kiengesztelendő, Hermést Hádéshoz nem küldi vala azzal az utasítással, hogy Persephonét ereszsze haza anyjához. Az haza is ereszti, de Persephonénak távozása előtt gránátalmaszemet ad enni, hogy férjéről meg ne feledkezzék. Attól fogva Persephoné az év két harmadát anyjánál, egy harmadát pedig férjeuránál töltötte. D. megbékül, mire a föld ismét teremni kezd; az istennő pedig azután meghonosítja Eleuziszban az eleuziszi misztériumokat. Látni való tehát, hogy a himnusz az Eleuziszban meghonosodott misztériumok instituciójának okát adja, maga a monda pedig a föld termékenységének télen való szünetelését szimbolizálja, illetőleg etiologizálja.
Tisztelete csaknem az egész görög világban el volt terjedve, a görög szárazföldön épugy, mint a szigeteken (nevezetesen Krétán) és a gyarmatokban (Nagy-Görögországban és a gabonatermő Szicilián, nevezetesen Ennában, hol hires temploma volt). Régente természetesen a dóroktól elnyomott acháji népfaj tiszteletét titokban és nagy exkluzivitással, az u. n. misztériumokban mívelte s e misztériumos kultusznak csakhamar Eleuzisz, majd Athén lettek főhelyeivé. Midőn az idők folyamán igy terjedni kezdett D. imádása, kultusza misztériumos jellegét már csak forma kedvéért és szertartásképen őrizték meg. Mint a földmívelés istennőjének neki volt szentelve a gabona, melyet kulturnövénynek, a monda szerint, ő fedezett fel, az árpa, minden hüvelyes vetemény, a paszuly kivételével, de kivált a mák. Ünnepeinek neve általában Thalysia és Synkomistéria volt, az egyes, Athénben megülteké Proérosia (okt.-ben), Halóa (dec.-ben), Procharistéria (febr.-ban), a legfőbbeknek pedig Eleusinia, vagyis kis és nagy eleuziszi ünnepek, melyek közül amazokat febr., emezeket szept. havában tartották; rájuk néve v. ö. Eleuziszi misztériumok. E két főünnep mellett a legjelentékenyebb D.-ünnep volt Athénben az október 12-16. megült Tezmoforia-ünnep, melyen D.-t az asszonyok mint D. Thesmophorost, mint a nők házassági jogainak védőjét ünnepelték. (Később e néven általában a törvényeket védő D.-t értették és eskül letételénél D. Thesmophorosra hivatkoztak.) L. még Iasión. D.-t a rómaiaknál l. Ceres.
Az emlékszerü művészetben Demeter, valamint leányát, ritkán jelenítik meg, inkább csak vázákon és szarkofágokon szeretik ábrázolni; legkedveltebb igy természetesen a Persephoné elraboltatásáról szóló mitosz. Ez esetben D. fátyollal a fején, kezében fáklyával, kigyóktól huzott kocsin ábrázoltatik. Alakították azonban domboru műveken is Persephoné társaságában. D. Ilyenkor az u. n. cista mysticán (l. Dionysos) ül, tőle rendszerint balra, kezében két fáklyával áll Persephoné. Persephonén kivül még azonfelül Triptolemos társaságában is szokták ábrázolni s ez ábrázolásnak jelentékeny példánya az u. n. eleuziszi domboru mű, a Kr. e. V. századból, hol a három alak közül a baloldalt álló D., a jobb felől levő Persephoné. D. jogart tart balkezében, jobbkezében buzakalászokat (attributumait) tartott, melyeket Tripto lemosnak ad át, kit Persephoné megkoszoruz. D.-t magában csak három nevezetesebb szobor mutatja fejszobrok, ill. mellszobrok rendkivül ritkák, igy az a nagyméretü álló D., melyet 1750. találtak Rómában az Aventinus hegyén s jelenleg a kapitoliumi muzeumban őriznek (l. az 1. ábrát)
1. ábra. Démétér.
s melyet Héráénak tartottak, azután Kopenhágában, a Jacobsen-féle gyüjteményben levő, körülbelül az V. sz.-ból való ülő D.-szobor, s végre a Brit muzeumban levő és századunk 50-es éveiben Knidosz-szigetén talált, szintén ülő D.-szobor, melynek pároszi márványból készült, kissé orrán csonka fejét 2. ábránkon
2. ábra. Démétér.
restaurált alakban bemutatjuk. A praxitelés-skopási korszak ránk maradt alkotásainak ez egyik legnevezetesebbike, amennyiben arra vall, hogy alkotóját ugyanazok a motivumok vezették, mint később a keresztény világ Madonna-alakítóit. Az egyszerü ékítésü fej nemes arcvonásaiban ugyanis rendkivül meghatóan szólal meg az anyának a gyermeke elveszte fölött érzett fájfalmas, de elviharzott, csendes buja.
