Demeter

Teljes szövegű keresés

Demeter, 1. comes, III. Bélától kapta a németujvári apátság várrá alakított épületét, kivel e miatt hiában perelt a panonhalmi apát s hiában közösítette ki őt a pápai követ. Alkalmasint ő volt az a főtárnokmester, ki 1217. II. András keresztes hadjárata alkalmával Bethsaida alatt állítólag magát az egyiptomi szultán testvérét is megölte s fejét bemutatta a szövetséges fejedelmeknek, mint ezt nyiltan említi IV. Bélának egy 1246. évi oklevele.
2. D., Bitérnek, a Balassák ősének, Miklós nevü testvérétől származó unokaöcscse. A XIII. sz. végén és a XIV. sz. elején egyik legjelesebb magyar hadvezér, 1284-1300-ig zólyomi, 1298. emellett még pozsonyi főispán is. III. András királyunk leghivebb embere. Őt küldte 1298. András király apósának, Albert német királynak segítségére s a göllheimi ütközetben hadaival együtt nagyon kitüntette magát. Királya halála után, kihez csatlakozott, ismeretlen. 1306., ugy látszik I. Károly hive volt, de csakhamar elhagyta és 1312. Amadé nádor fiával együtt föllázadt ellene. Sáros várát hősiesen védelmezte a király serege ellen. A rozgonyi csatában ő volt a hütlenek egyik vezére. Itt is esett el. V. ö.: Wenzel, Árpádkor uj, okm. Hazai Okm. I. 101; Pór, Csák Máté 118-122. Hist. Hung. Fontes. II. k.
3. D. (magister Demetrius lapicida), 1303. szobrokkal diszítette a pécsi székesegyházat.
4. D., esztergomi érsek s az első biboros, akinek megengedte a pápa, hogy Magyarországon lakjék. 1365 februártól 1368-ig szerémi, 1368-tól 1375 őszéig erdélyi, 1376-tól 1379 elejéig zágrábi püspök volt. 1379 februárban esztergomi érsek lett és ekkor csakhamar (juliusban) a pápa biborossá tette s azonkivül Magyar- és Lengyelországra nézve pápai követté nevezte ki. Ő volt azonkivül az ország jeles főkancellárja s mint ilyen hiven támogatta Nagy Lajos leányát a trónon. Megh. 1387 febr. 2o. V. ö. Fejér, Cod. Dip. IX/3. 507. X/5. 332; Szeredai, Series Episc. Transilv. 110-115. Schematismus Strig. 1880; Pór, Nagy Lajos 461, 521.
5. D., erdélyi, utóbb veszprémi püspök. Az erdélyi püspökséget 1391-95., a veszprémit 1395-1398 végéig viselte. A veszprémihez csere utján jutott. Mint erdélyi püspök nagyon erősen védelmezte egyházának tizedjogát. V. ö. Szeredai, Series Epp. Trans. 126-30. Monum. Vatic. J. I. T. III.; Fejér, Cod. Dip. X/3. 452, 638.
6. D. Márton, gyulafehérvári nagyprépost és magyar iró; a mult században élt. Munkája: A Sz. Háromságnak, azaz az Atyának és Fiúnak és Sz. Léleknek három valóságos Isteni Személyeknek egy igaz örök és egyenlő Istenségekről való... Hite, vallása és Tudománya (Kolozsvár 1732).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem