Daru
Daru (ejtsd: darü), 1. Napoleon gróf, D. Péter Antal fia, szül. Párisban 1807 jun. 11., meghalt u. o. 1890 febr. 19. A műegyetem végeztével a tüzérséghez ment, de már 1847. mint kapitány elhagyta a katonaságot. Mint a pair-kamara tagja (1832 óta), a juliusi királyság buzgó párthive volt s különösen nemzetgazdasági kérdésekben szólalt fel. A februári forradalom után, mint Manche département képviselője, a mérsékelt köztársaságiakhoz csatlakozott. Az 1851 dec. 2. államcsiny ellen tiltakozott, amiért Napoleon rövid időre elzáratta. Szabadságát visszanyerve, visszavonultan élt, míglen 1869. De Tocqueville hivatalos jelölttel szemben mint konzervativ-szabadelvü bejutott a képviselőházba. Mint az uj középpárt egyik vezére, főrészese volt a 116 képviselő által beadott interpellációnak, mely a parlamentáris rendszer behozatalát követelte. 1870 elején mint külügyminiszter lépett az Ollivier ál-liberális kabinetbe s mint ilyen a vatikáni zsinat által hozott csalhatatlansági dogma ügyében a kuria határozott ellenfelének mutatta magát. De midőn látta, hogy III. Napoleon ujabb plebiscitum által az előbbi, leplezett abszolutizmus visszaállítására törekszik, ápr. 13-án beadta lemondását. A német-francia háboruban nem vett részt, de annak befejezése után (1871) megint képviselő lett és a jobb, vagyis a monarkikus párttal szavazott. 1876-ban szenátorrá választották, azonban 1879. politikai iránya miatt, többé már nem választották meg. D. 1860 óta az erkölcsi és politikai tudományok akadémiájának volt tagja. Főműve: Le comte Beugnot 1865. jelent meg. V. ö. Drande Encycl. XIII.2. D. Péter Antal Noël Bruno gróf, az előbbinek atyja, francia államférfiu, költő és történetiró, szül. Montpellierben 1767 jan. 12., megh. Becheville birtokán 1829 szept. 5. Tizenhat éves korában lépett a katonai pályára s hadügyi biztos volt, midőn 1789. a forradalom kitört. Bár ő is a mozgalomhoz csatlakozott, mégis 1793. mint gyanus, fogságba került, de thermidor 9. után visszanyerte szabadságát. 1795. osztályfő lett a hadügyminisztériumban s nemsokára azután a dunai hadsereg főintendánsa. Ez időtájt fejezte be Horatiusnak kitünő fordítását (Traduction en vers des poésies d'Horace, Páris 1800; 6. kiad. 1823, 2 köt.), melylyel irodalmi hirnevét megállapította. I. Napoleon a hadsereg pénzügyi és élelmezési hivatalának élére állította, grófi rangra emelte, később pedig a pozsonyi, tilsiti és bécsi békealkudozásoknál mint meghatalmazott követet alkalmazta. 1805., 1807. és 1809. főintendáns volt Poroszországban és Ausztriában. 1811. mint államtitkár a minisztertanácsban Napoleon hódítási tervei ellen nyilatkozott. A restauráció után visszavonult, de 1818. XVIII. Lajos pairré tette s mint ilyen a mérsékelt párthoz csatlakozott. Az akadémia 1828. választotta meg tagjának. Főműve a Histoire de la république de Venise (Páris 1819, 7 köt.; 4. kiadás 1853, 9 kötet). Kevésbbé érdekes és alapos munkája a Histoire des ducs de Bretagne (4 kiad., Páris 1828, 4 köt.). Legjelesebb költői művei: Cléopédie, ou théorie des réputations littéraires (Pár. 1800) és a L'astronomie c. hátrahagyott tankölteménye. (Pár. 1836).
