Czékus

Teljes szövegű keresés

Czékus István, evang. lelkész és a tiszai kerület püspöke, szül. Gömör-Panyiton 1818. dec. 22., megh. 1890 febr. 6. Elemi iskoláit szülőföldén elvégezvén, a rozsnyói főgimnázium növendéke lett. Mindenben önmagára utalva, korán elért önállóság és gazdag ismeretek birtokában Lőcsére ment a filozofiai és onnan Pozsonyba a teologiai tanfolyamra, hol a szeniori állással ruháztatott fel, stipendiumokat élvezett és a magyar önképző-körnek munkás tagja és titkára volt. A papjelölti vizsgát 1843. tette le. Két évet Pesten töltött nevelősködéssel s itt gyüjtött keresményével a tübingai egyetemre ment. 1847. C. Budapesten, Székács József mellett káplán volt, azután Vácon lelkész. Innen 1850. Kecskemétre ment, majd a sajó-gömöri (1855), a dobsinai (1857) és a rozsnyói (1859) egyházak megnyerték lelkipásztorukká. A pesti esperesség esperességi aljegyzőnek, a gömöri esperesség dékán-, majd alesperesnek és később a legválságosabb időkben főesperesnek választotta. 1860-1869-ig mint kerületi főjegyző és mint az evang. országos gyámintézetnek egyik alapítója és szellemileg s később valósággal kerületi elnöke működött; 1874. egyetemes gyámintézeti elnök lett, 1863. évben a tiszai kerület özvegy-, árva-nyugdijintézet létesítését indítványozá s mikor az 1866-ban létrejött, öt éven át pénztárnoka volt, 1871 óta pedig elnöke. 19 év lefolyása alatt 148373 frt és 2 krra emelte a nyugdijintézeti tőkét és a lelkészek és tanítók özvegyeinek és árváinak 20, 50,100 és 200 frt évi nyugdijat oszthat ki, évi jövedelme megközelítvén a 13000 forintot. Dicsőségesen küzdött a pátens miatti surlódások és a nemzetiségi küzdelmek által előidézett krizis idejében. 1871. a tiszai kerület szuperintendensévé választatott, 1874. pdig Karsay Sándor szuperintendens önkéntes visszalépése után egyhangulag megválasztották az evang. egyetemes gyámintézet egyházi elnökévé, mely tisztet 1885 okt. 6-ig viselte.
Mint püspöknek működéséből különösen kiemelendő, hogy a Nyiregyházán sinlődő kerületi tanítóképző intézetet 1873-ban Eperjesre tette át s az intézet fennállását biztosította; az eperjesi hittanintézetet megerősítette, Rozsnyón 100 árva részére kerületi árvaházat állított, majd egy kerületi felsőbb leánynevelő intézet felállításán buzgólkodott, melyet létre is hozott; a rőcei pánszláv gimnázium és tanítóképző intézet megszüntetése szintén az ő érdeme. Kerülete sokszor kitüntette, 1886-ban püspöki tiszteletdiját ezer forinttal emelte. Czékust sokan «vasembernek» nevezték, mert vasszorgalmat, vasakaratot tanusított hivatása teljesítésében, munkatársainak buzdításában és megitélésében. A hálás kerület 2000 frtnyi «Czékus-alapítványnyal» s az összes egyházak és iskolák adakozásából emelt diszes mívü márvány siremlékkel örökítette meg emlékezetét. C. irodalmi munkásságával is nagy szolgálatot tett a protestantizmusnak, 1858. évtől kezdve számos cikket irt a Protestáns egyházi és iskolai lap-ba. Azonkivül megjelentek: Confirmatiói tanítás ág. ev. gyermekek számára. Rozsnyó, 2 kiad. 1879. 8-adrét 36 l.; A benareszi árvaház. Rozsnyó 1866. 8-adrét 16 l. Életrajza magyar nyelven megjelent a Protestáns Naptárban 1872; Uj Magyar Athénás 94. l.; Hörk József: Az ev. tiszai kerület püspökei cimü művében, Kassa 1888.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem