Csató,
Csató, 1. János (jankafalvi), nagyenyedi alispán, jeles fiorista és zoologus, szül. Al-Vincen, Alsó-Fehér vmegyében, 1833 április 6. Gimnaziális tanulmányait Nagy-Szebenben végezte. 1849-ik év tavaszán, még be se töltvén 16-ik évét, Brassóban a székely huszárezredbe állott, melyet a harcba csakhamar követnie kellett. Gaál Sándor ezredes és Bem tábornok főparancsnoksága alatt a Székelyföldön az 1849. év nyarán lefolyt csaknem valamennyi ütközetben jelen volt. Majd koncai birtokán telepedett meg és gazdálkodott. E mellett a természettudományok, különösen az ornitologia és fiorisztika tanulmányozására fordította minden idejét, s madárgyüjteménye (3000 db.) a m. nemz. muzeumé után hazánkban a leggazdagabb, növénygyüjteménye pedig meghaladja a 40 000 példányt. A bécsi, párisi és londoni muzeumokat is tanulmányozta. A növénycsere-egyesületeknek számos erdélyi növényritkaságot nagy számban küldözött. 1861. az alkotmány részbeli visszahelyezése után szolgabiró lett, de nyolc hónap mulva leköszönt. 1873 dec. megyei főjegyző, 1874. pedig alispán lett s azóta tisztujítások alkalmával mindannyiszor közfelkiáltás utján maradt állásában. 1885. ő felsége a közigazgatás terén szerzett érdemeiért királyi tanácsos cimmel tüntette ki. A m. kir. Természettudományi Társulat tiszteletbeli tagjának választotta meg. Gondnoka a nagy-enyedi ev. ref. Bethlen-főiskolának és a Kárpátegyesület alsófehérvár-megyei fiókjának, elnöke az alsófehérvármegyei történelmi, régészeti és természettudományi társulatnak, levező tagja a brassói keresk. és iparkamarának s rendes tagja több tudományos társulatnak. A Budapesten 1891. tartott nemzetközi ornitologiai kongresszus egyik alelnöke volt, ugyanakkor a nemzetközi ornitologiai permanens comité tagjának választatott. Zoologiai és botanikai értekezései a hazai és külföldi tudományos folyóiratokban jelentek meg. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
2. C. Pál, szépirodalmi iró, az akadémia levelező és a Kisfaludy-társaság rendes tagja, szül. Sarkadon, Bihar vmegyében, 1804 jan. 7., megh. Pozsonyban 1841 febr. 15. Székely származásu atyja, Mihály, jómódu tiszttartó volt, később önállóan gazdálkodott s abban elszegényegedett. Iskoláit C. a filozofiai folyam végeztéig Nagy-Váradon járta, akkor növendékpappá lett az egri egyházmegyében, s 3 évet a pesti központi szemináriumban töltött, melyben a hazafias és irodalmi szellem akkor legtermékenyebben munkált. Ő is mohón művelte magát, a német, angol, olasz és francia nyelveket megtanulta és sokat olvasott. 1823 októberében kilépett a papnevelőből és jogász lett; 1826-ban nevelőnek ment Batthány Kristóf gróf, 1828-ban pedig Bécsbe, Chernel Ferenc udvari ágens családjához. Ez előkelő házakban választékos modorra tett szert és kitünő társalgóvá fejlődött. 1829-ben egy mesével és egy idillel és néhány Béranger-fordítással köszöntött be az irodalomba a Tudom. Gyüjtemény melléklapjában, a Koszorúban, s Pestre telepedve, egészen az irodalomnak szentelte erejét. Egy nevelési értekezéséért Teleki József gróf 1831. akadémiai irnokká nevezte ki, 1832. pedig levelező taggá választották. Belső munkatársa volt a Helmeczy-féle Jelenkornak, melynek első, névtelenül megjelent vezércikkét ő irta, 1834., s éppen oly jeles publicistának igérkezett, mint aminő reményeket keltett nyelvészeti munkássága iránt A magyar nyelvbeli ragasztékok és szóképzők c. értekezése, melylyel az akadémiánál ugyanez évben pályadijat nyert. De C.-t a szépirodalom vonzotta, iró és kritikus akart lenni. Miután a világosi Bohus-családnál 1834. elfoglalt nevelői állásától egyik növendékének halála miatt egy év mulva elesett, ismét Pestre jött s az akkor torzsalkodó irodalmi pártok közül a Vörösmarty, Bajza és Toldy köréhez csatlakozott, mely az akadémiában az ujabb szellemet képviselte, a politikában az ellenzékhez szított, s az Atheneum által az irodalomban nemsokára korlátlan tekintélyre tett szert; C. több lapba dolgozott, munkatársa volt Bajza Aurorájának és Kritikai Lapjainak, a Tudománytárnak, a Közhasznu Ismeretek Tárának, Társalkodónak stb., és széptani cikkeiben (a vaudevilleről), birálataiban az ujabb francia irodalmi izlés buzgó hive és terjesztője volt, valamint novelláiban is, melyek az említett lapokon kivül a Rajzolatokban, az Atheneumban és a Hajnal c. almanachban jelentek meg; a szinpad számára is számos francia (Hugo, Dumas, Scribe stb.) és pár német darabot ültetett át. Költői hirét novelláival alapította meg, melyek közül a Fiatal sziv és Szerelemmel nem jó játszani cimüeket egykor a novella legjobb magyar mintáinak tartották. Ujítása e téren abban állt, hogy az egyszerü, tipikus érzelmek s a patriarkális viszonyok rajzától, a Kisfaludy Károly-féle elbeszélések világától egy lépést tett a modern társadalmi élet rajza felé s a szenvedélyek bonyolult lélektanát kezdte elemezni. Megpróbálkozott a drámával is, melynek felvirágoztatása iránt megvoltak saját eszméi, az uralkodó irodalmi párt izlésétől némileg eltérők. A nagyzó romantikus stil helyett könnyü, tetszetős és valószerü szinművet ohajtott, mely a fejlődő fővárosi élet képét adja. Tolvaj c. 1 felv. dalos bohózatával a vaudevillet akarta megkisérleni. Sikerültebb volt Megházasodtam c. 3 felvonásos vigjátéka, mely először 1837 márc. 4. került szinre, Fiatal házasok cimmel, Budán, majd a nemzeti szinházban is előadták és vagy husz évig a műsoron maradt. Erősebb, tisztább kompozicióra nem volt elég nyugalma, drámai fölfogása fölületes, de sok szeretetreméltóság és előkelősg volt darabjaiban és a társalgó vigjáték hangját sikerrel pendítette meg. Szépirodalmi dolgozatainak kivált előadása jeles; a nyelv természetes, de finom is, a szabatosságot és könnyüséget ritka szerencsével tudja összeeegyeztetni, meglátszik rajta a francia iskola, s nagyban hozzájárult a magyar prózának szépirodalmi használatra hajlékonyabbá tételéhez. - C. ez irói foglalkozása mellett tevékeny tagja, később jegyzője volt a drámabiráló választmánynak. 1837 elején a Kisfaludy-társaság tagjául választotta. Anyagi helyzetén azonban mindez erkölcsi siker keveset javított; egymásután látta füstbe menni reményeit, melyeket az irodalmi triumvirátus támogatásába vetett; a Tudománytár 200 frtos szerkesztőségén kivül semmi javadalomhoz nem jutott, többek közt másé lett egy időközben megürült fizetéses rendes tagsági hely is az akadémiában. Változékony jelleménél fogva megbizhatatlannak tartották s nem karolták fel; főleg Bajza mellőzte. Elkeseredésében az ellenkező politikai és irodalmi pártok karjaiba vetette magát. Pozsonyba költözött a «Hirnök» c. kormánypárti lap munkatársául, s e lapban 1838 febr. 13. Magyar hirlapok heti szemléje cimü rovatot nyitott, az irodalmi és tud. közlemények megbeszélésére, melyben hadat üzent az Atheneum irói körének, érdekszövetkezetnek nevezte e csoportot, mely avult műfelfogásával, pártoskodásával, szükkeblüségével elzárja az irodalom fejlődését; megtámadta műveiket, irói egyéniségöket, egyformán éles észt tanusítva gyöngéik kimutatásában és jó tulajdonaik elhallgatásában. Küzdelmében más elégedetlen irók is támogatták, főleg Munkácsy és Kunoss, kiket sokszor előcsatározókul használt. A triumvirátus fölvette a harcot, a Figyelmezőben rovatot nyitottak «Atheneum miatti zajgások» cimmel C. és pártja támadásainak visszaverésére; önzéssel vádolták C.-t, elvtagadással, ki eladta tollát a kormány sajtójának. A két évig tartó harc mindinkább fölzaklatta a küzdők szenvedélyét, a tusa vérig ment, s végül a vesztes C. lett, a látszat ellene szólt s a közönség nagy tekintélyü elleneinek adott igazat, részben a politikai rokonszenvnél fogva is. De a polémia korántsem volt káros irodalmi életünkre; sőt az ellenőrzés elvét érvényesítette az egyoldalu, ellenmondást nem türő irodalmi fórumokkal szemben. - C. még a pozsonyi országgyülésen 1839. mint távollevők egyik követe részt vett s azután letünt a nyilvánosság elől. Sulyos betegségbe esett, melyet lehangoltsága is fokozott és nemsokára férfikora delén meghalt. Az irodalomtörténet, mely sokáig egyik ellenfelének, Toldynak kezében volt, e kor hősei közt nem állította őt megillető helyére. Csak egy évtizeddel ezelőtt szolgáltatott igazságot emlékének a Kisfaludy-társaság, midőn iratainak javát összegyüjtve, Csató Pál szépirodalmi munkái c. a 1883. arcképével együtt kiadta. Életrajzát e kiadás előtt Beöthy Zsolt irta meg nagy gonddal és művészettel, megadva a lélektani kulcsot sajátszerü jelleméhez, tisztázva emlékét s méltó helyre állítva irói alakját.
