SÜL, (2)
SÜL, (2), tájdivatosan: SŰL, (sü-ül) önh. m. sül-t. 1) Mondjuk általán állati vagy növényi testről, illetőleg annak húsos, zsiros, nyers, nyirkos, leves, rostos, lisztes részeiről, midőn a tűznek közvetlen erejétől áthatva sisereg, pirúl, pörkölődik. Ez értelemben gyöke azon sü hangszó, mely a tűz által forrongásba hozott nedvek zsizsegését utánozza, pl. midőn a szalonnát tűzre tartják, vagy zsiron, vajon, olajjal kirátnak valamit; s rokon vele a szintén hangutánzó asz. Különbözik tőle fő v. föl, mennyiben a fővést közvetőleg forró folyadék vagy gőz eszközli. 2) Különösen eledelül szánt testekre vonatkozva am. tűz által, és pedig vagy maga zsirjában, nedvében, vagy bizonyos zsiradéki járulékkal úgy készittetik, hogy eledelül szolgálhassan. Sül a nyársra huzott liba, kappan, malacz. Sűl a kemenczébe vetett kenyér, kalács. Tepsziben, lábasban sül a rétes. Ez a hal rostélyon sűlt. A pulyka jól megsűlt. A kisűlt kenyereket kiszedni. 3) Tűztől, vagy a nap sugaraitól pirúl, barnúl, szárad, aszik. Leginkább igekötőkkel használtatik. Arczbőre elsűlt a naptól. Forró nyárba a kisűl a fű. Öszvesűlt a kalács. 4) El igekötővel mondjuk lőfegyverekről, midőn elgyúlnak. Elsült az ágyu, mozsár, puska, pisztoly. Innen átv. am. sikerül. Terve elsült. Nem sült el, amit akart. Roszul sült el a dolog. 5) Használtatik különféle átv. értelemben, sül-fől, a nagy aggodalom, szorongatás miatt. Sül-fül (Szabó Dávidnál) am. elaszik, elszárad. Kisült, hogy ő a tolvaj, azaz, napvilágra jött. Majd kisül, ki a vétkes. Rásült, hogy gyilkosságot követett el, azaz, bebizonyúlt. 6) Néha am. bizonyos helyen, vagy állapotban megakad, mozdulatlanul marad. Benn sült a sárban. Fején sült a párta. Ott sült, am. ott maradt. Felsült vele, am. czélját nem érte, megakadt. Belesült a beszédbe. Ez értelemben rokon a sülyed igével. – V. ö. SÜT.
