SÜL, (1)
SÜL, (1), fn. tt. sül-t, tb. ~ök. 1) Tüske vagy tövisforma kemény szőr némely állatok testén, vagy növényeken; honnan ez öszvetett szók: sülbige, süldisznó, sülhal. 2) A tüskés állatok neme alá tartozó faj, melynek testét fehér és fekete, vagy vörhenyeg tövisek födik. A macskánál mintegy háromszor nagyobb. Lakik Ázsiában, Áfrikában, Spanyol és Olaszországnak legmelegebb tartományaiban; máskép tüskés állat. (Histrix cristata). Némely tájak szójárása szerént: sün. Nevezik még tövises disznó-nak; és Szabó Dávidnál eléjön szőrdisznó is.
Rokon vele azon sör, melyből sörény és sörte származott, továbbá a tövises vízi diót jelentő vastaghangú sulyomnak suly, és a tüskét jelentő szuláknak szul gyöke, végre: szőr, szúr; innét, mint föntebb láthatni, a süldisznó máskép: szőrdisznó. Finn és észt nyelven: siili. (Budens J.). Amennyiben a sül máskép magyar nyelven: sün, szintén egyezik evvel közelebb a görög εχτνος (der Igel, besonders der Meerigel), t. i. az ος végzet és az ε előhang elesvén marad χιν.
