RAGAD, (2)
RAGAD, (2), (rag-ad) áth. m. ragad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Valamit erőszakosan magával, vagy magához vonszol, hurczol, elvisz; mi némi sebes rántás által történik. A lovak ragadják a kocsit. A szélvész magával ragadja a hajót. Elragadni másnak pénzét. Embereket ragadni. Kiragadni a fegyvert az ellenség kezéből. Leragadni valakiről a köpenyt. Megragadni a gyeplőt, kantárszijat, a kormányt. A Tatrosi codexben: ,rajta ragad’ e helyett áll: ,megragad.’ „Nem de rajta ragad-e.“ Károlinál: „Nem ragadja-e meg.“ Átv. bizonyos tárgyak nagy vonzó erejöknél fogva az érzést, indulatot mintegy elkapják. Elragadt bennünket a műnek, a költeménynek szépsége. Az indulat elragadja az embert.
„Hová ragadtok?
... Ó Helikon leányi.“
... Ó Helikon leányi.“
(Virág.)
Minthogy nyelvünkben köz szabály szerént az ad ed képző nem átható, hanem önható igéket képez: innen a nyelvhasonlat nyomán a ragad, midőn am. „rapit“ eredetileg ragat lehetett, ilyen a feled, mely máskép felejt, azaz felet. Megfordított viszonyban állanak, a viszket, és reszket igék, melyek önhatóak, és helyesebben igy hangzanak s néhutt divatoznak is: viszked, reszked, honnan, viszkedez, reszkedez, nem: viszketez reszketez, s elemezve vizeged (izeged), rezeged.
