PART
PART, fn. tt. part-ot, harm. szr. ~ja. Általán, bizonyos mélység vagy lapály, különösebben folyó, tó, tenger mellett emelkedő magasság, mely némi színvonalban húzódik el; különbözik tőle a dudorú domb, buczka; (noha Szabó D. a ,part’-ot is ,domb’ szóval értelmezi); a nagyobb magasságu emelkedéseket pedig halom-nak, hegy-nek mondjuk. Árok partja, csatorna partja, mely az árok, csatorna medre fölé emelkedik. Part bármely kiásott földnek felhányt részén. Tavak, folyók, tengerek partjai; Tisza, Duna partja; Balaton partja, melyek az illető vizek szélein emelkednek. Lassú víz partot mos. (Km.). Part alja, part ürege, oldala. Part málya v. málja v. mallyja, am. ürege, oduja, padmalya.
„S ím kéklik a part zöld pázsitja,
Homályba tűn a messzeség,
Az egy pár könnyet elborítja.“
Homályba tűn a messzeség,
Az egy pár könnyet elborítja.“
Kölcsey.
„Áll a hajós a parton
S a tengeren tekint szét,
Mely koldussá tevé, mely
Elvette minden kincsét.“
S a tengeren tekint szét,
Mely koldussá tevé, mely
Elvette minden kincsét.“
Petőfi.
„Bezzeg nem csekély vízben tapogat ám ez a jámbor, hanem ugyan a part mállyját turbokolja.“ (Pázmán Tud. préd. első levél). A hajósoknál divatos szólamok: Partra szállani, kikötni a partra. Partot érni. Partnak menni, partnak tűzni. Parton lemenni. Partra v. partnak felhajtani. Átv. seggpart, am. seggpofa. Legközelebb áll hozzá hangban és jelentésben: mart. A latin portus szűkebb, a német Bord pedig tágabb értelmü, pl. a magyar ,part’ csak a ,révpart’ öszvetételben egyezik a ,portus’ szóval. Finnül: parras. (Fábián István).
Elemzésére nézve: l. MART.
