ÖT, (1)
ÖT, (1), sarkszámnév, tt. ötöt. Mint gyünév jelent oly számot, melyből ha egyet elveszünk, marad négy, ha pedig egyet hozzá teszünk, leszen hat, és így sorozatban közép helyet foglal a négy és hat között. Öt ember, öt ló, öt forint, öt év, öt hónap, öt nap, öt óra. Öt ujj. Úgy tudom, mint az öt ujjamat. (Km.). Ötön venni szójátékban am. öt ujjával, vagyis csupán kezével, pénz nélkül elkaparítani, lopni.
Ezen számnév némely másokkal együtt különféle családu nyelvekben némi hangmódosítással megvan, melyek közől, a sínain kivül, egyik sem rövidebb a magyarnál, ilyenek a finn családhoz tartozó szuómi vüte, lapp és szirjan vit, vogul öt, osztják vét; továbbá a sinai u (megjegyzendő, hogy a sínai nyelv a mássalhangzót a szónak sőt még a szótagnak végén sem tűri); talán idesorozható a török-tatár bes, v. bis is, melyben a t hang rokon s-re változott; az árja családu nyelvek közől pedig a szláv pet, pjet, pjat piat, a hellen πεντε, melyekben a p ajakhang előtétül tünik fel, mint az aty atya és pater stb. szók öszvehasonlításában. – Ha elemzési alapul azt veszszük, hogy az eredeti számolás ujjak által történt, úgy azt gyaníthatjuk, hogy az öt rokon azon ök gyökhöz, melyből az ököl származik, melyet az öt ujjnak mintegy öklelésre öszveszorítása képez, sőt azonosnak látszik üt igével. Hogy a k és t, kivált a fejletlen hangszervek által fölcseréltetnek, több példa van rá kivált a gyermeknyelvekben. A szanszkrit pancsa(n) görög πεντε s több árja eredetü szókat is jeles nyelvészek a kéztől származtatják, mely a szanszkritben pani, persában pedig épen pandsa am. ököl (pugnus) és pands am. öt.
