ONT
ONT, (om-t) áth. m. ont-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Széles ért, mint az omlik szenvedő állapotu igének megfelelő cselekvő am. az együtt, vagy bizonyos tartalékban levő részeket egymástól elválasztja, szét-, elbontja, honnan e jellemzetes közmondás: rak, s ont, (struit, et destruit). Szorosb ért. oly hig testet, mely bizonyos mederbe, öbölbe zárva, s öszvetartva létezett, az illető medernek megnyitása által, kifolyaszt, kiömleszt. Innen elemezhető az alsó Csalóközben fekvő Ontopa puszta neve, mely a Duna kiöntésének különösen ki van téve. Főleg használjuk ez igét, a vérnek erőszakos kifolyatásáról. Vért ontani. Vérét ontotta honáért.
„Nincs itt kegyetlen harcz, s veszedelmes ércz,
Melyért halandók véröket ontanák.“
Melyért halandók véröket ontanák.“
Berzsenyi.
Úgy látszik, némi hatásosb jelentése van, mint a vékony hangu önt igének, innen az egyházi énekben:
„Mert belénk ontatott
Szivünkbe oltatott
Eleink vérével, tiszteleted.“
Szivünkbe oltatott
Eleink vérével, tiszteleted.“
Gyöke azon om, mely alapértelemben távolodásra vonatkozik; l. OM, elvont gyök. Mint átható ige oly viszonyban áll az omlik középigével, mint a következők, melyekben a gyökbeli m a következő t előtt n-vé alakul által, ú. m. bomlik bont, ömlik önt, romlik ront, hámlik hánt, himlik hint, hárámlik háránt; megtartja gyökhangját emtet (,eml’ után).
