NE, (1)
NE, (1), nyílt e-vel ejtve, országszerte divatos indulatszó; nyomatékosabban: neh! 1) Hivó, idéző értelme van, s am. jer ide, jer közel. E szóval hivogatja a magyar ember a négylábu házi állatokat, ú. m. ökröket, teheneket, lovakat, csikókat, borjukat, disznókat, juhokat, malaczokat, kutyákat. (Csak a macskának mondja különösen czi czi!). Csákó ne! v. neh! Ne! Maczi ne! Csikó ne! Ne! boczi ne! Duncsi, Bodri ne! Ne! kutyó ne! Az ebet néhutt, nevezetesen Pápa vidékén, így is hivják: le! szintén nyilt e-vel ejtett hangon. Ellentétei, mint tova nógatók, nevezetesen a lóra és kutyára nézve czo! az ökörre, tehénre haj! to! a borjura tola! tücs, trücs! a disznóra: hücs, hucs! stb. stb. E szócskával, határozott hivó értelménél fogva rokonságban van a név, mely eredetileg rövid: nev. A név t. i. oly szó, melylyel valakit hívunk; ezért hogy hívnak? am. mi neved? Innen elemezhető a nek az ily mondatokban; Péternek hínak engemet, Ferencznek nevezik őt, mintha így állana a mondat: Péterne! v. neh! hínak, Ferencz ne! nevezik, vagyis is igy hívják: Péter ne! Ferencz ne! Úgyhogy régi iratokban a ,név’ szóból a v el is marad ezen alakban: neü azaz nevü, pl. a Góry-codexben: Seneca nevü mester, Dacianus neü fejedelem. V. ö. NÉV. 2) Szinte nyilt ajakkal ejtve akkor él vele a magyar, midőn embert vagy oktalan állatot kinál valamivel, midőn ad neki valamit, tehát kináló, adó, tulajdonító értelme van. Ne! v. neh egy darab kenyér. Ne! vedd el! Ne! fogd meg. Ne! neked! szójárás, t. i. valamely baleseményre vonatkozólag am. megkaptad a magadét, vagy: megkaptuk a magunkét. Fölveszi a parancsolóban divatos sze toldalékot, ne-sze. A székelyeknél: me, mesze (Kriza J., Szabó Dávid). Nesze semmi, fogd meg jól. (Km.). Ilyenek a szintén indulatszókból eredt parancsolók: hajsza, hopsza, nosza, ide tartozik az uszu is, mely nem egyéb, mint u-sza. Sőt van többes száma is: netek, (székelyesen metek) v. nesztek: (székelyesen: mesztek) am. itt van vegyétek. Pesti Gábor egyik meséjében (CXXXVII) ,nesze’ helyett ne meg áll. „Ne meg Jupiter, mit neked igértem“, mintha mondaná: ne! megadom stb. Ezekből kitünik ismét a tulajdonitó nek rokonsága a ne v. neh v. nesze szóval. 3) Minthogy a hivás által azt akarjuk, hogy más közeledjék felénk, a kinálás, adás alkalmával pedig mi közeledünk máshoz, akár egészen, akár kezünket feléje nyújtva: innen a ne v. neh indulatszóban a közeledés mellékfogalma is rejlik. Ebből magyarázható ismét a nek tulajdonító névragnak azon jelentése, mely szerént bizonyos tárgy felé menést jelentő igékkel viszonyúl, pl. hegynek, erdőnek megy. Útnak indúl. Bánatnak búnak ered. Nekirohan az ellenségnek. Nekivágtat a tábornak. És így valamint a ne! v. neh! indulatszóban, úgy a nek tulajdonító névragban a) hivás, b) adás vagy tulajdonítás, c) közeledés fogalmai rejlenek. Rokon hozzá (mindenek fölött a székely me alakhoz) mind hangban mind értelemben: ime, a törökben: ma v. me (pre. nez! voila! Hindoglu); a sínai nyelvben ná am. manu capere, accipere. A tót nyelvben is na! am. ne neked, vedd.
