KAJÁLT
KAJÁLT v. KAJÁT, (kaj-a-alt v. kaj-a-at) önh. Régies és túl a Dunán ma is divatos. l. KIÁLT. „Nagygyal inkább kajáltának” Tatrosi codex. „És kajáltsanak úrhoz erősségben.” Bécsi codex. „Az köznép kezde kajáltani.” „És kajálta Judith.” Góry-codex. A Nádor-codexben: keált. A régi magyar Passióban (Toldy F. kiadása) l nélkül: „Nagy felszóval kezde ivélteni és kajátani;” „hogy ezt kajátaná és iventené (ivöltené) az vitézeknek.” A régi Halotti beszédben is keát l nélkül: „És keássátok;” az első s t-ből hasonúlt mint ‘bolcsássa’ szóban is.
