~HOZ
~HOZ, magash. ~HĚZ és ~HÖZ, pl, lábhoz, kéz-hěz, köröm-höz, névmódosító rag. Hogy eredeti alakja a mélyhangu hoz, kitünik személyragozásából: hozzám, hozzád, hozzá v. hozzája, hozzánk stb. t. i. a rag önhangzója szokott alkalmazkodni a tőszóéhoz, nem megfordítva. Régi iratokban (valamint ma is a göcseji nyelvjárásban) a hoz rag magas hangu szók után változatlanul marad; „az ki kezeleb (= kězělebb v. közelebb) az szénhoz, az jonkáb (= inkább) fítezik (= fűtözik), 1543-diki levél. (Szalay Á. gyüjt.). Így Göcsejben ma is: kertho(z). A személyragozásban a z-t is kettőztetve látjuk, az utóbbi a j-ből hasonulván, minthogy a régieknél így találjuk: hozjá, s ezen alak veszi fel aztán a személyragokat. E kérdésre, hová? felelvén meg, bizonyos távolban létező helynek, illetőleg testnek akármely oldala felé közeledést jelent, s ebben különbözik főleg a ra és be ragoktól, mennyiben amaz kizárólag fölszinre, emez belsőségre vonatkozik, pl. az alászálló madár közeledik a fa csúcsához, ebben a fa fölszine tüzetik ki czélul; a ház elejéhez, hátuljához, jobbik vagy bal oldalához támasztott ducz; ezekben a háznak másmás tájára vonatkozik. Ezen alapeszméből felfogva legközelebbi rokona a szintén általános távolra irányzó oda, tehát így értelmezhető oda, ahol a kitűzött helypont vagy test létezik, pl. lábához kap = oda kap, ahol a lába van; hegyhez közeledik = oda, ahol a hegy áll, mintha volna: láb oda, hegy oda. Az oda és hoz oly viszonyban állanak, mint a be ben ragok és igekötők: bement a házba, benvan a házban, odaért a házhoz, hozzáfért a pénzhěz. Eredetileg talán maga a húz v. huz ige; innen aztán huzja v. huzza, am. huzása, azaz vonzása, s személyragokkal: huzjám = huzzám v. hozzám, am. huzásom, vonzásom stb. A régi halotti beszédben csakugyan: huz, chuz, pl. uromc-huz (= urunkhoz), ozchuz (= azhoz). A germán nyelvekben is zu, za, zi, ze, to, toe, du, (l. a czikk végén), rokonoknak látszanak ziehen, ziahan, ziuhan, tiuhan, tiohan, teon, teogan igékkel stb. sőt a latin duc-ere igével is.
Ezeknélfogva tulajd. első értelemben jelent odairányzást, jutást, érülést, hol az illető ige működésének czélja kitűzve van. Közeledik a városhoz; fegyverhez kap; pénzhez nyúl; karóhoz köti a lovát; magához int.
Szorosb érintkezésre vonatkozólag: földhöz ragad, tapad; testhez szabott ruha; egymáshoz szorított, kötött, kapcsolt, fűzött holmik.
Átv. ért. oly igék által vonzatik, a) melyek a kedélyi, elmei vagy erkölcsi működéseket bizonyos tárgy felé irányozzák, s azzal öszveköttetésbe hozzák. Kedveséhez vonzódik, simúl; pártjához szít; elveihez ragaszkodik; törvényhez alkalmazkodik; tud hozzá, mint hajdu a harangöntéshez; ért hozzá, mint tyúk az ábéczéhez; munkához fog, szokik, törődik. b) Melyek némi hasonlítás vagy módosítás által egyik dolgot mintegy közelebb viszik a másikhoz. Mentéhez gucsma, kalpag, süveg, nem kalap illik; ó divatot újhoz illeszteni; szinleni valakihez; Pétert Pálhoz hasonlítani; hozzávetőleg; nincs hozzávaló, hozzáfogható; ahhoz képest ez csak gyermekjáték. c) Oly melléknevek által, melyek valamely kedvező vagy kedvezőtlen kedélyi érzelemmel vonatkoznak valamire. Alattvalóihoz jó, kegyes; társaihoz nyájas; barátjához hű; vendégeihez szives; tanitványaihoz kemény, szigorú, szivtelen, kegyetlen, rosz. Továbbá szorosb öszvekötésre vonatkozók. Hasonlók, mint egyik tojás a másikhoz; rokonok, atyafiak egymáshoz; közel van a városhoz.
Mennyiben a hoz = od, oda, hasonló hozzá a latin igekötő ad, pl. adjicio hozzávetem, odavetem és az accusativussal járó praepositio ad, pl. ad me, ad te, hozzám, hozzád; eo ad patrem, atyámhoz megyek. Tudnivaló, hogy ezenkívül más irányokra is vonatkozik, s nem oly határozott, mint a magyar. Igen közel áll hozzá a görög ως, (attikai nyelvjárás), német zu, (a régi felső németben Heyse szerént: za, ze, zi, góthul du, alsónémetben to, angol és angolszászban to, hollandul toe stb.). A franczia chez is hasonló a magyarhoz; mindkettő helybenlételt is jelent, mint a magyar nál, pl. a németben zu Hause, zu Tische; a francziában chez moi, chez nous. (A franczia chez előljárót, Regnier a latin casa szóból származtatja). Viszont a magyar nál, palóczosan = hoz is, pl. gyere nálunk, = hozzánk. V. ö. ~NI
A népnyelvben az ország sok vidékében végül a z elhagyatik, pl. házho, kerthě, tűzhö stb.
