HÁLA
HÁLA, (há-al-a) fn. tt. hálát. Gyöke a megfordított indulatszó ah v. áh! Innen: ah-ol v. ah-al, ah-oló, ah-ol-a, ah-la, s megfordítva ha-al-a = hála, s jelenti azon ah ah hangon kitörő sohajt, sopánkodást, elismerő érzetet, melyre fakadunk, midőn valakitől jót vettünk, s azt megköszönni törekszünk. Rokon ál-d szóval is. V. ö. ÁLD. Hála Istennek! Hálát mondani. Hálát adni a vett jótéteményekért. Hálával tartozni valakinek. Értelemre megegyezik vele a szláv chwála, gwála, wála, fála, s megvan a héber alleluja, hallejuja szóban. A régieknél, valamint ma is, részént tájszokásilag, részént a szent énekekben és imákban eléfordul hosszan is: hálá. Alleluja, hálá legyen az Istennek! (Feltámadási ének).
