HÁL
HÁL, önh. m. hál-t. Megvan a wogul alalach, ulym, az ostják alinte, alynta (alszik) igékben, s ugyanazon eredetű a magyar álom, régiesen chálom szókkal, s nem egyéb a természeti hang utánzásánál, mely az alvó ember erősb lélekzését fejezi ki. 1) Bizonyos helyen aluva tölti az éjet. Szobában, ágyban, padláson, istállóban, pajtában, ég alatt hálni. Minden éjjel nálunk hál. 2) Valakivel együtt fekszik, s nemileg közösül. Feleségével hál. 3) Átv. ért. félig-meddig él. Csak hálni jár a lélek bele. (Km.). Öszvetételei: elhál valakivel, am. a nemileg közösülést elvégzi. Meghál, am. az éjszakát valahol alva tölti el az utas. Már besötétedett, háljunk meg itten.
