ÉK, (2)
ÉK, (2), fn. tt. ék-et. 1) Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva az vagy alakra, vagy anyagra nézve, különösen a szemeknek tetszőleg ki van csinosítva, czifrázv a, drágán kimesterkélve. Ék a ruhán, fegyveren, bútorzaton. Ékkel ellátott tükörráma. 2) Drágaság, drágaszer, mely jelesképen a testnek és öltözetnek díszesítésére szolgál, milyenek a drága gyürűk, gyöngyök, karpereczek stb. 3) Átv. ért. a szónoki és költői eléadásnak, nyelvnek válogatott szókból, kifejezésekből álló tulajdonsága. Közbeszédben a nép ék helyett rendesen ékesség szót használ.
Rokon vele a magyar ég (ige); így a franczia briller, (brillant) és brûler is egy eredetűeknek látszanak, (talán πυρ szótól). Lehet ék fordítva a kecs, kéj gyöke: ké is.
