EGY
EGY, tőszám, és mn. tt. egy-et. Fölveszi a többes számot is: „Hogy legyenek eggyek” (ut sint unum). Tatrosi codex (János evang. 17. fej. Erdősinél is: „hogy egygyek legyenek.” Pestinél: „hogy legyenek egy.”) Mint tőszám a többi között első, s rajta kezdjük a számlálást: egy, kettő, három stb. Egy, érik a meggy. (Km). Egyet ütött az óra. Egyet mondok, kettő lesz belőle. Midőn melléknevűl áll, jelent 1) meghatározott valamit, minek mása nincs, miből több nem létezik, vagy miből többet nem akarunk, nem czélunk említeni. Egy Isten, egy keresztség. Egy dologból kettőt ne tégy. (Km). Egy fa nem erdő. Egy Magyarország van. Egy életem, egy halálom. Az embernek egy nyelve, és két füle van, hogy többet halljon, mint beszéljen. 2) Jelent ugyanazonságot, hasonlóságot. Egy értelemben lenni, egyet érteni valakivel. Egy akarattal végezni valamit. Mindig egy bakot nyúzni. Egy bordában szőni. Egy csárdában két dudás meg nem fér. Egy kaptára ütött. Egy gyékényen árulnak. Egy hajóban eveznek. Egy húron pendülnek. Egy bordában szőtték. Egy kérget rágnak. Egy követ fújnak. Egy lantot pengetnek. Egy malomban őrlenek. Egy nótát dúdolnak. Egy nyomon járnak. Egy pórázon futnak. Egy són, egy kenyéren vannak. Egy a szoba a kemenczével. (Km). Egy nap nem a világ. (Km). Egy szó mint száz. Egy föcske nem hoz nyarat. Egy hajszányi. Egy szempillantásnyi. 3) Am. csupa, puszta. Egy üngre vetkőzni. Egy üngben gatyában járni. 4) Jelent tagadó szócskákkal összeköttetésben csekélységet. Nem ér egy pipadohányt, egy hajtófát, egy férges diót. Egy körömfeketényit sem. Csak egy hajszálon lóg. Egy falatot sem kapsz. 5) Am. némely, valamely, s használtatik az elbeszélésekben, péld. Egykor egy király nagy lakodalmat tartott. Volt egyszer egy ember.
Az 1, 2, és 3-dik esetben mint számnév hangsulyozás által emeltetik ki, pl. êgy Isten, êgy keresztség; êgy üngben gatyában; a 4 és 5-ik esetben, mint határozatlan névelő-féle, hangsulyt veszít s az utána álló név veszi fel azt: nem ér egy pipa dohányt; volt egyszer egy király.
Néha ‘egyik’ helyett is használtatik: egynek elesése, másnak fölkelése. (Km). Főnévűl áll ebben: Elég egynek egyben fényleni. Fáy András.
Az egy névvel sok visszaélés történik, minthogy azt sokan a franczia, német stb. határozatlan névelő helyett használják. Nyelvünkben következő esetekben van helye: 1) Midőn határozottan csak egyet, s nem többet akarunk jelenteni, tehát számnév, pl. Az egész házban egy embert találtam. Itt az egy szón hangsuly fekszik. 2) Midőn ‘valamely’ értelemben valamely személynek, vagy tárgynak egyedisége iratik körül, pl. Élt hajdan egy király, kinek három fia volt. A hangsuly nem az egy hanem a király szón fekszik, tehát itt határozatlan névmutató gyanánt áll. 3) Használtatik az oly, ily, olyan, ilyen névmások előtt is, midőn azonban ki is maradhat, pl. Mit tarthatunk (egy) olyan emberről, ki, stb. Látjuk, hogy itt is fölösleges, tehát jobb elhagyni. 4) Használtatik a főnév, és annak jelzője közé téve, mely esetben nyomosító erővel bir, pl. Derék egy ember, szép egy ló. Itt sincs rajta hangsuly. 5) Tulajdon nevek előtt magasztaló, vagy lealázó értelemben is vétetik, pl. Egy Hunyady honáruló nem lehetett. Itt sem bír hangsulylyal. 6) Határozatlan gyűjtő nevek előtt, mint: pár, falka, sereg, csapat, bokor, pl. Egy pár csizmát vett. Hangsulyos. Minden egyéb esetekben ki lehet s kell kerülni a magyarban idegenszerű ‘egy’-et 1) Annak egészen elhagyásával, pl. e helyett: Ezt egy halandó ember el nem viselheti, igy: Ezt halandó ember el nem viselheti. 2) Az ily oly, ilyen, olyan mutató névmásokkal, pl. e helyett: Ezeket mondá egy hangon, mely szívrendítő volt, így: Ezeket mondá oly hangon stb. 3) ‘valamely’ határozatlan névmással pl. e helyett: Ha egy ember iránt gyanuval viseltetel, igy: Ha valamely ember iránt gyanuval viseltetel.
Az élő beszéd az ‘egy’ mint önálló szóban levő gy hangot rendszerént megkettőzteti, s régebben így is irták: egygy v. edgy v. edj; származékai közől a szokás némelyeket szintén kettős, gygy-vel, de némelyeket csak egyszerűen ejt; kettőztetés van ezekben egygyen-egygyen, egygyes, egygyetlen, egygyez, egygyik egygyügyű, egygyűl-egygyig, egygyütt, egygyüvé, és ezek további származékaiban; egyszerű gy van ezekben: egyéb, egyed, egyeledik, egyeles, egyelít, egyembe, egyen, egyén, egyetem, azután ezek további származékaiban, és azon esetben is, ha az egy szót közvetlenül mássalhangzó követi, pl. egybe, egyded, egymás, egység, egyszer stb. A régi halotti beszédben is egyszer egy, másszor két g-vel jön elé: ig és igg. Az újabb irói szokás mindenütt egyszerü gy-vel írja.
Továbbá ezen szóban és származékaiban közösebb kiejtéssel inkább élesen mint nyiltan hangzik az e (t. i. ë), mely az egyenes, egyenesen stb. szókban i-vel fölcserélve is használtatik.
Ennélfogva e szót családostúl inkább a nyílt, mint a zárt ě-vel kezdődő szók közé soroztuk, azon alapnál fogva is, hogy a zárt ě tájejtés, sőt terjedelmes régi nyelvszokás szerint ö-vel szokott váltakozni.
Némely öszvetételekben szótársának némi sulyt vagy nyomatékot szerez, pl. egyelsőben, egyelőre, egymaga stb. öszvetételek jelentősebbek, mint a magános elsőben, előre stb.
Rokonok vele a héber 
, chaldeai nyelven szintén 
(echad) és 
, arab ahad, (nőnemen ihda), persa ék, jek v. jak, szanszkrit éka-sz, éká, éká-m (mind három nemben), továbbá: szuómi yksi, ehst üks, üts, lapp akt, szirjan ötik, mordvin väike, cseremis iktät, iktä, ik, vogul äkvä, äk, ostják öt, íi, ej, ij, csagataj öng (első, először, Abuska), tübet dsig, mongol nige, nigen, lengyel, s más szláv jeden, wend edyn, edek, s a magyar ék v. hegy (valaminek csúcscsa, hegye, mely egy ujj mutatásával a kézen is lehet). A tatár-török bir, ber, per közelebb az árja családbeli prae, pri- (latin), pra (szanszkrit, honnan prathamas = primus), προ (πρω−τος görög), vor (német) stb. törzsekkel egyezik, melyekkel rokoníthatók e magyar gyökök is: el (honnan: elő, első, eleve) és er (honnan: ered, eredeti).
, chaldeai nyelven szintén (echad) és , arab ahad, (nőnemen ihda), persa ék, jek v. jak, szanszkrit éka-sz, éká, éká-m (mind három nemben), továbbá: szuómi yksi, ehst üks, üts, lapp akt, szirjan ötik, mordvin väike, cseremis iktät, iktä, ik, vogul äkvä, äk, ostják öt, íi, ej, ij, csagataj öng (első, először, Abuska), tübet dsig, mongol nige, nigen, lengyel, s más szláv jeden, wend edyn, edek, s a magyar ék v. hegy (valaminek csúcscsa, hegye, mely egy ujj mutatásával a kézen is lehet). A tatár-török bir, ber, per közelebb az árja családbeli prae, pri- (latin), pra (szanszkrit, honnan prathamas = primus), προ (πρω−τος görög), vor (német) stb. törzsekkel egyezik, melyekkel rokoníthatók e magyar gyökök is: el (honnan: elő, első, eleve) és er (honnan: ered, eredeti).
Europäus finn tudós szerént, a finn családbeli 1-től 7-ig levő számokban rendesen eléfordulni szokott t mássalhangzót a taksan vagy daksan (= tíz, szerénte a latin digitus) és a cseremisben még legépebben meglevő tät (kettőnél tat, koktat) rövidülete volna.
A bővebb fejtegetés ezekben központosúl: A szuómi kahdeksan (= nyolcz) és yhdeksan (= kilencz) szók ezen alakok helyett vannak kaht-deksan és yht-deksan (= kettő tíz- és egy-tíz, t. i. tízből). Deksan magában teljesen nem létezik többé, az árja nyelvekben is csak daçan (szanszkrit) és a görögben δεκα fordúl elé. A mordvin kämen egyezik a suómi kämmen szóval, mely am. tenyér (Handfläche), a tíz ujj képviselője. Ezzel cserélték fel a finnek a hasonértelmű deksan-t, mely feltünőleg egyezik a latin digitus és görög δακτυλος (magyarúl ujj) szókkal. E szerént a cseremisz t-t a tak mint taksan vagy daksan rövidített alakja helyett áll, s mind ebből némely számnevekben csak a t mássalhangzó maradt fenn; tehát a cseremisz ik-tät, ik-tä, suomi yh-te tulajdonképen am. ik- (v. yh = első) ujj, kok-tat, kok-ta, kah-te (kettő) am. kok (v. kah = második) ujj stb. (Das Zahlwort in der tschudischen Sprachenclasse von Wilhelm Schott). Ezeket kiváltkép csak azért hozzuk fel, mert a nevezett finn tudós a magyar ‘egyik’ szó ik tagjában is tik vagy tak szórészt szemlél. Mire bizvást állíthatjuk, hogy azon ik (= ki) képző, melyet valamennyi számneveink fölvesznek, úgyhogy maga az ‘egyik’ szó is a többesben valamennyi személyragot fölveszi: egyik-ünk, egyik-etek, egyik-ök stb. nem tő, hanem sorszám képzője. V. ö. EGYIK és IK számképző.
