BAL, (2)
BAL, (2), mn. tt. bal-t, tb. ~ok. 1) A maga nemében rosz, helytelen, nem kedvező, mint a jónak ellenkezője. Jó és bal szerencse. Jó vagy bal véleménnyel lenni valaki felől. Bal esettől félni. 2) Észbeli fölfogásra vonatkozólag am. hibás, észtanelleni. Bal itélet. Bal értelem. Bal fölfogás. Balra érteni, balra magyarázni valamit. Innen a balga, balgatag, balság származékok is. 3) Az emberi vagy más állati test páros tagjai, illetőleg részei közől az, mely a szív felől fekszik. Bal kéz, bal láb, bal fül, bal szem, bal oldal, bal csipő. Különösen kezet illetőleg önálló főnév gyanánt is használtatik, s páros társa jobb (régiesen jog vagy jobbkéz. Az anya balján tartja gyermekét s jobbjával czirogatja. Baljába fogja a kocsis a gyeplőt, s jobbjába az ostort.
Mindezen érteményekben az általános vagy viszonylagos rosz alapérteményre rejlik, mint a bal kéz, és jobb kéz, bal és jó szerencse, ellentétes fogalmakból látszik. Tiszta gyöke pedig azon al, mely több származékaiban szintén viszonylagos roszat jelent, mint: aljas, alávaló, aláz, gyaláz. T. i. a bal kéz a jobbhoz, mint rendesen ügyesebbhez mérve némileg roszabb. Egyébiránt hasonló hozzá a török bela (balság), latin mal-us, hellen φαυλ−ος stb.
