ÁLLAT, (2)
ÁLLAT, (2) (áll-at); áth. m. állat-tam, ~tál, ~ott, par. állass. Eszközli, meghagyja, parancsolja, hogy valaki vagy valami álljon. Ma: állít. Józsué megállatá a napot. Pázmán. Megállaták a hajót. Münch. cod. Ki állatád földet ő állásán. Keszthelyi codex. És állatta őtet az ő széke előtt. Krisztina legendája.
„Mint a lélek, mely végnélküli képzeletével
Messze jövendőben lakot állat előre magának.“
Messze jövendőben lakot állat előre magának.“
| Vörösmarty. |
Tulajdonképen miveltető jelentésü, mint: járat, fektet, futtat. Tehát szabatosan szólva különbözik tőle az állít: pl. A hadsereget sárban vizben állatja (stehen lassen). Hadsereget állít (stellen). Régebben használtatott a mai állít helyett ,affirmat‘ értelemben is. Mi szükség azt annyira állatni? (Quid opus est de eo tam valde affirmare?). Erősen állatni. (Affirmare animo). Párizpápay. Különbözik tőle: alajt vagy alít, mely Molnár Albert szerént is am. puto, existimo, arbitror.
