AGG (2)
AGG (2), (ag-og) gyak. önh. m. agg-tam, vagy ~ottam, ~tál vagy ~ottál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Vénűl, vénhedik. Megagg = megvénűl. Semmi nem agg meg oly könnyen, mint a jótétemény. Km. „Még a föld is el agg.“ Beniczki.
„Agg a szarvas, feje ágazatján
Éve számát büszkén mutogatván.“
Éve számát büszkén mutogatván.“
| Vörösmarty. |
Kiaggott = vénsége miatt divatlanná lett. 2) Valamin búsúl, töri magát töprenkedik, törődik. Azon agg, hogy él meg. Ne aggj rajta, akármi történik. Eb aggja = eb gondoljon, eb törődjék vele. Régebben val, vel raggal is elfogadta a tárgyat: „Reménykedéseddel, panasziddal most nem aggok.“ Faludi Ferencz.
Ha ezen szóban első tulajdon érteményül az ó kort veszszük, úgy elemezhetni, hogy gyöke ag vagy agg az av gyökből eredne, honnan avas, avúl szók is származnak, miszerint agg annyi mint av-ag, hosszabban avatag. Minthogy továbbá a bú, töprenkedés felől azt tartjuk, hogy idő előtt vénít, innen aggni = oly valamivel gyötörni fejünket, ami aggá tesz. Hasonló észjárással a szláv nyelvekben sztari vén, agg, és sztarost = vénség és aggódás, és sztarám sze = aggódom, és vénülök. Ellenben más eszmemenettel azt is vélhetni, hogy az agg tulajd. érteménye: görnyed pl. gond alatt, törődik, mintegy lenyomott, szorongatott állapotban szenved, mely értelemben hasonló hozzá a szanszkrit ag ang (öszvenyom), hellen αγχω, latin ango, angor, német Angst, eng, bang. Innen lett volna átv. ért. agg = vénűl, vénhedik, azaz a nagy kor terhe miatt megtörődik, s mintegy öszvenyomva meggörbed. V. ö. AGG (1).
