valóban
valóban határozószó, (népies) valóba
1. A valóságnak, a valóságos tény(ek)nek, ill. a valóságként való feltevésnek, a várakozásnak megfelelően; megfelel a valóságnak az, hogy…; igazán (1). Ez valóban megtörtént. Valóban ő az (, akit vártunk). Dicsérsz, kedves, hogy olyan jó vagyok! | És meglehet, hogy az vagyok valóban. (Petőfi Sándor) Felség! valóban koronád Legszebb gyémántja Welsz. (Arany János)
2. (ritka) A dolog lényegét tekintve; lényegében, valójában. És valóban ősszel a föld Csak elalszik, nem hal meg. (Petőfi Sándor)
3. <Nyomósítás kifejezésére:> a beszélő v. a szóban forgó személy meggyőződésének megfelelően; csakugyan, igazán (2). Valóban helyes; valóban igaza van. Most helyzetünk valóban istenáldás. (Arany János) Valóban, polgár, úgy látszik, te is Kék-vér arisztokratául szegődtél. (Madách Imre) || a. Úgy, hogy nincs helye ellenvetésnek, kételkedésnek, habozásnak; egészen bizonyosan; igazán (1c). Már valóban itt az ideje, hogy… Itt valóban cselekedni kell. Hadd beszéljem hát magam ki; de – | ördögbe is! valóba most eszem | fel kell tekerni. (Katona József)
4. <Hirtelen ráeszmélés kifejezésében:> magam is rájöttem, hogy …; csakugyan. Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban… (Babits Mihály–Poe-fordítás)
5. Kielégítő módon; jól, alaposan; igazán (7). Aki engemet Ugyan valóba esmér Oly kényszerítő érdemet Csekély eszemre nem mér. (Csokonai Vitéz Mihály) Ki az embereket valóban ismeri, az sem egészen bízni, sem végkép kétségbe esni nem fog senki előtt. (Eötvös József)
