vakító
vakító melléknév -an v. -n, -bb
1. Olyan <tárgy>, amely vakít (1, 1a). A szemet vakító fény. Szép fehér világ volt odakünn … a vakító fehér bunda alatt aludott a föld. (Mikszáth Kálmán) Hirtelen vakító fény, s kigyúl kint egy hatalmas izzólámpa. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) A vakító fénybe vont igazság Ámbár szemünket kápráztatja is, De megmutatja a virtusnak útját. (Berzsenyi Dániel) || b. (túlzó) Rendkívül erős fényű, ragyogó fehérségű. Vakító fehér kar, kebel. Szemed nap. Kebled vakító haván | Sötéten borong fürtid éjjele. (Tompa Mihály) A karján fel volt gyűrve a ruha egész magasra, úgy hogy a vakító fehér karja világított a félhomályban. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, választékos) Megtévesztő, ámító; vkinek a szellemi tisztánlátását zavaró. A népet ígéreteivel vakító demagóg.
3. (átvitt értelemben, költői) Bámulatba ejtő, kápráztató. Ily vakító szépséget még nem láttál. (Szigligeti Ede)
