vakít
vakít ige -ott, -son; -ani (-ni)
1. tárgyas <Vkit, vkinek a szemét túlságosan erős fény, ill. erős fényt sugárzó v. visszaverő test> a látásban bántóan zavarja, akadályozza, alig elviselhetően kápráztatja. A tűző napfény vakítja a szemét. Nagyon erős a villanylámpa, vakította a szemét. || a. (tárgy nélkül) Olyan tulajdonságú, hogy kápráztatja a szemet, az embert. Vakít ez a nagy fény. Hogy vakít ez a hó! Már nem vakít ragyogva többet | a sápadt Alt-Wien-porcelán. (Kosztolányi Dezső) || b. tárgyatlan (átvitt értelemben) Hát ez a szabadság napja, Mely úgy éget és vakit? (Arany János) || c. tárgyas (tárgy nélkül is) (túlzó) Erős fényt, ragyogó fehérséget áraszt. Karja, keble csak úgy vakít. A hölgyek fehér meztelen vállai vakítottak a frakkok fekete hátai közt. (Babits Mihály)
2. tárgyas (átvitt értelemben, választékos) Megtéveszt, ámít; vkinek a szellemi tisztánlátását zavarja. Ígéreteivel csak vakította a népet. A babona Bárgyút vakít csak. (Madách Imre)
3. tárgyatlan (átvitt értelemben, költői) Bámulatba ejt. Szépsége, tehetsége szinte vakít.
Igekötős igék: elvakít; megvakít.
vakítás.
