tetem
tetem [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (választékos) Holttest v. állati hulla. Itt nyugszik teteme. Már csak hült tetemére leltek. Az utcán hevertek az ostrom alatt elpusztult lovak tetemei is. Nyomban előre bukott. Réműlt katonái emelték | Karjaikon véres tetemét. (Vörösmarty Mihály) Senki nem akarta eltakarítani a tetemeket. (Móricz Zsigmond) || a. (történettudomány) Tetemre hív: <az istenítélet egyik fajaként> a gyilkossággal gyanúsított személyeket elvonultatja a meggyilkolt holtteste előtt, hogy a gyilkos megjelenésekor vérzeni kezdő seb elárulja a tettest. Maga, pecséttel „hívja tetemre”, Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú. (Arany János) || b. (választékos) Vkinek a teteme(i): vkinek a holtteste, haló porai. Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, o honfi! | …Itt csak elomlandó tetemét jelelék ki baráti. (Vörösmarty Mihály) Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? (Petőfi Sándor)
2. (ritka, költői) <Élő emberi> test. Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek | vakok, hogy e fülek dugúlva nem | valának!… (Katona József) Egyszerű kunyhó, ott keleten! Rakja rajongó képzeletem; Oda sovárog e fáradt tetem. (Arany János)
3. (elavult) <Emberi> csont. Vas bennem a szív s minden tetem. (Csokonai Vitéz Mihály)
Szóösszetétel(ek): holttetem.
