szedtevette
szedtevette [ë-e-ë-e] melléknév, indulatszó és főnév. (régies írva: szedte vette, szedtevedte, szedte vedte is) (népies, tréfás)
I. melléknév (ragozhatatlan)
1. <Tréfás v. enyhe haragot kifejező szitkozódó jelzőként, rendsz. 3. sz. birtokos személyragos főnév előtt:> olyan <személy, közösség, állat>, aki, amely bosszúságot okoz, haragra ingerel; haszontalan, mihaszna. Megint együtt vagytok? Ej szedte vedte gyermekei! (Kisfaludy Károly) Ilyen-olyan szedtevedte Cudar népe, Igy ejtitek ti az embert Kelepcébe? (Arany János) Ejnye szedtevedte cinegéje! (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka) <Enyhén rosszalló jelzőként.> Ez a szedtevette… nép olyan alázatosan fogadott bennünket. (Jókai Mór) Lenn zsong az utca és egy szedte-vette Hamis sípláda füttyversenyre hí. (Kozma Andor)
II. indulatszó. Szedtevette! v. (régies) (a) szedtevettét! (v. néhány jelzővel állandósult szókapcsolatot alkotva)
1. <Enyhe v. tréfás szitokszóként, kisebb fokú bosszúság, harag, felháborodás kifejezésére v. tettetésére; kb. a.m.:> a mindenit!, a kutyafáját! Szedtevette, teremtette! Szedte vettét! még bizony Rám szoknak ha itt ülök. (Vörösmarty Mihály) Ki bízta rá? lámpás szedtevette! (Jósika Miklós) Ej no, András bátya, nem kell a leányt megpirítani a férfi előtt… – De ilyen adta, szedtevette, megszidom én, mert az én leányom. (Jókai Mór) || a. <Felszólítás, biztatás színezésére.> Menjenek az urak mind a pokolba, ilyen amolyan szedtevette! (Jósika Miklós) Jön a csikós a csárdából… A bojtárok ébredeznek, Nagy híja van a ménesnek. | El az egész kerületbe, Ló-keresni, szedte-vette! (Petőfi Sándor) Aztán… mindig így tegyek? – Úgy hát, szedtevettét! (Vas Gereben) Ez a Miklós dolga! ezt más nem tehette! | Utána! utána! ilyen szedte vette! (Arany János) || b. <Fenyegetés színezésére.> Ej, szedtevette, jössz ide mindjárt? Ejnye szedtevedte! Majd kijössz mingyárt! (Jókai Mór)
2. (ritka) <Dicsekvés, hencegés kifejezésében.> Úgy-e szép sűdőt [= süldőnyulat] fogattam, Pista? aki félvilága van! lesz ebből pecsenye, a szedtevettét! (Jókai Mór)
III. főnév ..tét, ..téje [e]
1. (ritka) A szedtevette szóval való enyhe v. tréfás szitkozódás; bosszúságnak, haragnak ezzel a szóval való kifejezése. Csak úgy pattogott a sok szedtevette. Szedtevettékkel adták egymásnak értésére, hogy eben gubát cseréltek. (Jósika Miklós) De a Júdit asszony úgy intézte sorját, | Hogy soha két ízben ne mondjon egyformát, Hanem váltogassa mind szavát, mind tettét; Más-más lében adta fel a szedtevettét. (Arany János) Csak tessék bátran fennhangon elmondani azt a szedtevettét, ami már szájára akadt. (Jókai Mór)
2. (ritka) <Gyak. megszólításként.> Olyan személy, aki bosszúságot okoz, haragra gerjeszt. Zavarjátok el innen ezt a szedtevettét! Ihol jő a kutyalelkű szedtevette. (Csokonai Vitéz Mihály) [Pluto] teremtettézte a kardinálisokat, Ráncos szemmel körűlnézte A korhely mágnásokat. | No hisz, mondta, teremtették, Megtanítlak, szedtevették Vas kesztyűbe fütyölni. (Csokonai Vitéz Mihály) Az ilyen, meg amolyan szedtevedte bolonddá tett… (Vas Gereben)
szedtevettés.
