sivatag
sivatag főnév és melléknév
I. főnév -ot, -ja v. (-a)
1. Nagy kiterjedésű, száraz, egyhangú, terméketlen, rendsz. homokos v. köves terület; pusztaság. Kihalt sivatag; szikes sivatag; a sivatag hajója ←; meghódítja ← a sivatagot. A föld legnagyobb sivatagja a Szahara. És én ne szánjam Ninivét, mely mint egy győztes harci tábor terjed a sivatagban, és utcái mint | képeskönyv amit a történet irt, | nyilnak elém?… (Babits Mihály) És kirohantunk … | a sivatagba, Gilgames meg én… (Szabó Lőrinc)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Vminek a sivatagja: vminek, rendsz. víznek ehhez hasonlóan egyhangú, nagy kiterjedésű felülete. Mintha otthon mennyezetes ágyában feküdnék, oly nyugodtan aludt a tenger sivatagján. (Jókai Mór)
3. (tájszó) Futóhomok. A sivatagot szőlővel vagy gyümölcsfával kell megkötni.
4. (átvitt értelemben, választékos) Olyan vidék, ország, ahol az ember elhagyottnak, idegennek érzi magát. Távol a hontól, külföld sivatagján, Hol nem szeretnek s nem szerethetünk… (Gyulai Pál) || a. (átvitt értelemben, költői) Elhagyatott elmaradott, műveletlen vidék, ország. Magyar sivatag magyar tanítója Rabok között rabként senyvedt, aludt. (Ady Endre)
5. (átvitt értelemben, költői) Lelki kietlenség, tanácstalan elhagyatottság. Kedvesim elhúnytak, sivatag van utánok eszemben. (Vörösmarty Mihály) Lelkében oly sivatag támadt, melyből nem tudott kitalálni. (Jókai Mór) Az én keserű lelkem… menekűl a kétségbeesés tétlen sivatagába. (Szabó Lőrinc)
II. melléknév (határozó alakban nem haszn.) (-abb) (irodalmi nyelvben, költői)
1. Terméketlen, kopár, homokos. S te, amott az éles kőszálnak sivatag Ormáról zuhogva leszakadó patak!… (Csokonai Vitéz Mihály) Utaztam lomha vonaton | egyhangu mély rónákon át…Bús volt a róna, sivatag. (Babits Mihály) || a. (átvitt értelemben) Pusztasághoz, homoktengerhez hasonlóan nagy kiterjedésű és egyhangú, nem változatos <tájék természeti tünemény>. Távolban szerte káprázik valami szörnyű sivatag fehérség, mintha hó esett volna. (Jókai Mór) || b. Sívó (4). Nincsen olyan puszta inség Hogy magának benne A halandó egy tenyérnyi Zöld virányt ne lelne; És ha ezt a szél behordta Sivatag fővénnyel: Megsiratja. (Arany János) || c. (régies, irodalmi nyelvben) Síró, siránkozó <hang>. Sivatag hanggal sikoltozva jőve fel a grádicson. (Kazinczy Ferenc)
2. (átvitt értelemben, költői) Örömtelen, meddő, vigasztalan <emberi élet, lét>. A sivatag jelenben csak a virágzó jövendőt szemlélte… (Kölcsey Ferenc) Hosszú lesz bujdosásom, Hosszú és sivatag, Mig lábaim elvégre A sirba botlanak. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Sivár, kietlen. Sivatag üresség uralkodik az ily fejekben. (Kármán József)
3. (átvitt értelemben, ritka, költői) Olyan <dolog>, amelyben semmit sem lehet előre látni; bizonytalanságba vesző; elmosódó, alaktalan. A jövendőnek sívatag homályit | Bízd az Istenség vezető kezére. (Berzsenyi Dániel)
Szóösszetétel(ek): 1. sivataglakó; 2. homoksivatag.
sivatagi; sivatagos.
