sivár
sivár melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb (kissé választékos)
1. Olyan <tájék>, amelyen nincs fa, fű, növényzet, ahol kevés a változatosság az élet; kietlen, egyhangú. Sivár vidék ez! Állok most egyedül, sivár pusztaságon, Rekedt hangu szöcske minden társaságom. (Arany János) Mint egy kihalt rongy cigánysátor: Erdő, mező, olyan sivár. (Tolnai Lajos) || a. (irodalmi nyelvben) Terméketlen, kopár, homokos <talaj>. Az isteni ambrózia mind kifolyt az út sivár porába. (Jókai Mór) || b. (ritka) Fonnyadó, száradó levelű <növény>. Te messze távozál, – mi itt maradtunk, Tompán enyészve, mint sivár növény. (Arany János)
2. Dísztelen, komor, egyhangú, untató hatású <épület, épületrész>. Sivár homlokzat; szoba, terem. Sivár lépcsőket mászott, sötét gangon nézett szét, iszonyodva és zavartan. (Babits Mihály)
3. Nehezen elviselhető, barátságtalan, zord, rideg <idő, időjárás, éghajlat>. Sivár klíma. Sivár idők voltak azok! Mily sivár ez a tél! Vastag hó takar be udvart, házi kertet. (Arany János)
4. (átvitt értelemben) Semmi nemesért, szépért lelkesedni nem tudó; közönyös, fásult. Sivár kebel, lélek. Vádoltak, hogy sivár vagy és rideg… (Reviczky Gyula) Sivár, szánandó ember, eltékozolja a legszebb kincseket. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben) Közönyös, kifejezéstelen <arckifejezés, emberi hang>. Anya-sors, hogy szűljön fiat és gyászoljon – (Igy végezi, s tompább lesz hangja, sivárabb). (Arany János) A két vénebb… [férfi] merőn… szögezte sivár tekintetét Olgára. (Tolnai Lajos)
5. (átvitt értelemben) Örömtelen, üres, unalmas, lehangoló <élet, életmód, lelkiállapot>. Sivár agglegényélet, hangulat, otthon, öregség. A magányos ember élete sivár. A házasság gyermek nélkül sivár. Az egész miliő sivár. Az istenáldotta ég alatt tisztátalan nyomorultak… fenekednek egymásra. (Ambrus Zoltán) Abban a sivár életben… még ridegebbre vált a lélek. (Tömörkény István)
6. (átvitt értelemben) Közönséges, nemtelen <élvezet, cselekvés>. Sivár gyönyörök. Ezernyi fajta népbetegség,… elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már! (József Attila)
II. főnév -t, -ja (ritka, költői) Kietlen, terméketlen hely, vidék. Fut a koszorús gím… a mélységbe, hol zúg patak árja, Veti gyors futtában le magát a pára, S szörnyet hal a gránit fenekű siváron. (Arany János) || a. (átvitt értelemben) Már borús, örök körben kering Lomha léted … S immár pályád fájó labyrinth, Lesz-e még, ki rajta elvezet? Lesz-e égi angyal, akinek karja védjen útaid sivárán? (Tóth Árpád)
sivárság.
