sül [1]
sül [1] tárgyatlan ige -t,- jön
1. <Nyers, szilárd élelmiszer> szárazon v. zsírban tűz hatására puhává v. általában ízessé, élvezhetővé válva, nyers voltát fokozatosan elveszti. Gyorsan, lassan sül; sül a kenyér a kemencében, a rétes a tepsiben, a fánk a zsírbon, a hús a nyárson, a kacsa a lábasban; sül vmivé, vmilyenre: e folyamat által vmivé, vmilyenné válik. Pirosra, ropogósra sült. Sül a liba, sül a kalács, Papot illet a szentírás. (népköltés) Rétes is készül, már sül is, mégpedig káposztás és túrós. (Nagy Lajos)
2. (átvitt értelemben, túlzó) Vki sül: vkinek a nap hevétől v. általában nagy hőségben nagyon melege van. Csak úgy sültem a napon abban a vastag kabátban. Menjünk árnyékba, ne süljünk itt a napon. Reggeltől délig sülök a napon. (Vas Gereben) Míg a paraszt izzad, mi gazdák Fürdőre járunk, hűsleni … Nem, mint apáink sűltek, – itthon Töltvén egész … nyarat. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, régies) <Csak néhány szókapcsolatban:> vmely állapotból nem tud kijutni, megreked benne. Benne sült a hazugságban: hazugságban maradt; fején sült a párta v. pártában sült (vki): vénlány maradt. Mi büntetést szabjak hát a fejedre, Ha benne sűlsz (a hibában)? (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
Igekötős igék: agyonsül; átsül; belesül; elsül; felsül; kisül; lesül; megsül; odasül; összesül; rásül; tönkresül; túlsül.
sülés; sülő.
