sírás
sírás főnév -t, -ok, -a
I. A sír (1–3) igével kifejezett cselekvés, (érzelmi) megnyilvánulás; az a tény, hogy vki sír. Hangos, keserves, zokogó, szepegő, szipogó sírás; a gyerekek, az asszonyok sírása; elfogja a sírás; sírása lesz belőle v. (vminek) sírás lesz a vége: a) <rendsz. nevető, viháncoló gyerekhez szóló intésként, figyelmeztetésként:> hamarosan sírni fogsz; b) (átvitt értelemben) rossz vége lesz; nem állhatja meg sírás nélkül: olyan hatással van rá vmi, hogy sírnia kell; sírásra áll a szája; sírásra fakad; sírásra → görbül a szája; sírásra → húzódik vkinek az ajka, szája; ajkát, száját sírásra húzza szét (→ széthúz); → fuldoklik a sírástól; abbahagyja a sírást; ég a szeme, vörös a szeme a sírástól; elcsuklik a hangja a sírástól. Fájdalma megenyhült a sírástól. Követ meglágyítna keserves sírása … (Arany János) Nosza lőn most sírás, asszonysikongatás. (Eötvös Károly) Már akkor sírt Marika, és a tanító úr addig tiltotta kettőjüknek a sírást, míg az ő könnye is ki nem csordult. (Móra Ferenc) || a. Az ezzel járó hang. A szomszédból áthallatszott a gyermekek sírása. Anyák, sírjatok hangosabban: akit föl nem ver annyi ágyú, rezzenti-é gyenge sírástok? (Babits Mihály) || b. Annak a kényszernek az érzete, hogy sírni kell. A sírás fojtogatja; a sírás szorongatja a torkát. Úgy fájt a szívem, úgy szorongatta a torkom a sírás, milyen jól esett volna odabújni … valakihez. (Kaffka Margit)
2. (átvitt értelemben, bizalmas) Panaszkodás, kesergés, jajveszékelés. Sírása az egeket → verdesi. Itt nem használ semmit a sírás, cselekedni kell. A császári ház jelen volt, s embereknek számított …, s így torkon lehetett őket fogni, és hol sírással, hol hízelgéssel… ki lehetett becses engedményeket belőlük csikarni. (Móricz Zsigmond) || a. (bizalmas, rosszalló) Nyűglődő, tehetetlen nyavalygás, kesergés. Unom ezt az örökös sírást. || b. (átvitt értelemben, költői) Mély fájdalomérzés, emésztő szomorúság. Szeretem a fáradt lemondást, Könnyetlen sírást és a békét. (Ady Endre)
sírási.
