sikoltás
sikoltás főnév -t, -ok, -a
A sikolt (1–2) igével kifejezett cselekvés, megnyilvánulás, ill. hangjelenség; az a tény, hogy vki, vmi sikolt. Éles, elfojtott, fájdalmas, velőtrázó sikoltás; az anya, a lezuhanó ember sikoltása; a harci kürtök sikoltása. Tompa sikoltás hallatszott. Hangos sikoltással rogyott össze. Rá voltak fagyva a halott karjai az ő vékony nyakára. Irtóztató rémület … Sikoltani, visítani kezdett … Őrjöngő sikoltás és elájult. (Móricz Zsigmond) || a. (választékos) Vminek a sikoltása: vmely érzelemnek ilyen, ösztönös megnyilvánulása, kifejeződése. A félelem, a meglepetés, a rémület sikoltása.
