sikolt
sikolt ige -ott, -son; -ani (-t ragos mértékhatározóval)
1. tárgyatlan (választékos) <Vmely rendkívüli lelki, testi hatás következtében> tagolatlan v. kevéssé tagolt, éles, magas hangon hirtelen felkiált. Fájdalmasat, nagyot, velőtrázót sikolt. Akkorát sikoltott, hogy csődület támadt. „Oda van! vége van! jaj, jaj!” sikoltának. (Arany János) A hulla hidegsége … azt az érzést keltette benne, hogy neki is ott kell halnia azonnal. Sikoltani, visítani kezdett. (Móricz Zsigmond) Ha levegőtlen vihar a jajunk, Akkor is csak Sikoltani! (József Attila) || a. tárgyas (választékos) Ilyen módon mond vmit. Segitség, segítség! – sikoltotta. Azt sikoltotta, hogy nem bírja tovább.
2. tárgyatlan (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Hangszer, hangszeres zene> éles, magas, sikoltásra emlékeztető hangot ad. Sikolt a harci síp: riadj magyar, riadj! (Czuczor Gergely) Sikolt a zene … S a rózsakoszorús ifjak, leányok Rettenve néznek egy fekete párra. (Ady Endre)
Igekötős igék: elsikolt; felsikolt; túlsikolt.
sikoltó.
