selymes
selymes [e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Külsejére, tapintására a selyemhez hasonló, sima, fényes, lágy. Selymes bajusz, haj, szakáll, szőr; selymes gyapjú, kelme, szövet. A tavaszi szellő megrezgeté az almafák virágait, könnyű selymes levelét. (Justh Zsigmond) Szétsimította fekete selymes bajuszát. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben, választékos) Selymes fény: olyan érzetet keltő f., mint amilyet a selyem látása támaszt; bársonyosan tompa f. A holdvilág selymes fénye.
2. (választékos) Finoman puha, lágy. Selymes fű, pázsit. A gyep, melyre lép, éppen olyan selymes …, mint akkor volt. (Krúdy Gyula) Elnéztem sokszor a pásztorembert, hogy tud sétálni azon a szép selymes réten, s egy szót .sem szól. (Móricz Zsigmond) Szerettem a szép sima köveket, nyulak szőrét, a selymes füveket. (Szabó Lőrinc) || a. (átvitt értelemben, választékos) Üdítően, lágyan simogató. Selymes szellő; selymes tavaszi lég. || b. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Selymes hang: hízelgően, kedveskedően lágy, szelíd h. Ne alkalmatlankodj már … – kiáltott rám nagyanyám, s édesanyám édesen selymes hangon simogatott meg: – Ugyan tessék hagyni, gyerek. (Móricz Zsigmond)
3. (irodalmi nyelvben) Selyemből való, v. selyemmel borított <tárgy>. Lágy hintaja himbál szelid paripákon, Maga henyél selymes, dagadó párnákon. (Arany János) Lengyel urak selymes ágya Mégis forró, mint a máglya … (Ady Endre)
selymesség.
