s [1]

Teljes szövegű keresés

s [1] [ess] főnév s-et, s-e [essët, esse]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: a nyelv pereme v. háta és a felső foghús v. a szájpadlás legeleje közt képzett zöngétlen mássalhangzó, réshang; a zs hang zöngétlen párja (pl. a sas szó első és utolsó hangja). Az s ejtése, képzése.
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a latin ábécének tizennyolcadik, a teljesebb ábécének az r és az sz közé eső harmincegyedik betűje; nyomtatott alakja: s, S. Kis s; nagy S.  Ha gyorsan írok, most is sokszor megesik még velem, hogy megfordítva írom az S-et, mint ahogy falusi szabók cégtábláján látni. (Móra Ferenc)
2. (rendsz. jelzőként) (ritka) <Felsorolásban, sorszámnév helyett, ha a sorozat többi tagját is az ábécé betűi jelölik.> A szakasz s) pontja.
3. <Írásbeli rövidítésül:> s: a) (fizika, tudományos) időegység v. időpont megjelölésében:) másodperc (secundum); b) (fizika) út (spatium); s.: <rendsz. foglalkozást jelentő összetételek előtagjaként:> segéd; S: a) (filozófia) <a logikában:> subjectum (alany); b) (vegyi ipar) a kén (sulphur) vegyjele; c) (légkörtan, tudományos) dél (égtáj).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT