recseg
recseg [ë-ë v. e-ë] ige (-tem), -ett, -jen [e, ë, ë] (rendsz. 3. személyben) (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Szilárd anyag v. főleg fából való tárgy belső részeinek vmely erő (nyomás, hőváltozás stb.) miatt történő elmozdulása, elválása, kül. belső törés, repedés, hasadás következtében> többszöri éles pattanáshoz hasonló, érdes, magas hangot ad. Recseg a jég, a parkett a lába alatt. Recsegett alatta a szék. A golyók úgy rázták a házat, hogy a gerendák recsegtek. (Gárdonyi Géza) A jég … recsegett lába alatt. (Krúdy Gyula) Az erdő fái recsegtek. (Karinthy Frigyes)
2. tárgyatlan <Hang> kellemetlenül, rekedten, zörejszerűen hangzik. Általános kacaj recsegett. (Arany János) Csak tartottam kezemben a hallgatót, melyben még ott recsegett … a hang, dühösen, kihívó dölyffel. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyatlan <Hangszer, hangot adó készülék> ilyen hangot ad. Recseg a rádió, a telefon; recseg a trombita. A dobok recsegtek. (Jókai Mór) || b. tárgyas (irodalmi nyelvben) Recsegve (2) beszél, mond vmit. „Kisztihand, baronesse!” [= kezét csókolom, bárónő] – recsegé egy borízű hang. (Jókai Mór)
3. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Intézmény, társadalmi alakulat, felfogás> pusztulás előjeleit mutatja; recseg-ropog. Avult, buta korlátok … Recsegve dőlnek össze. (Ady Endre) Az én koromban: | recsegtek a trónok, a bankok … (Kosztolányi Dezső)
Igekötős igék: megrecseg.
recsegés; recsegő; recsegtet.
