ráfúj

Teljes szövegű keresés

ráfúj ige, (régies, választékos) ráfú
1. tárgyatlan Vkire, vmire ráfúj: úgy fúj, hogy a légáramlás vkire, vmire irányuljon, vkit, vmit érjen. Ráfúj a tűzre; ráfúj a körmére.  Nem lehull-e a levél, ha az ősz szelei ráfúnak? … (Jókai Mór) Még arra a hitvány levesre is rá kell fújni előbb, s csak azután viheti az ember a szájához. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben)  Föl, föl! … . E fölosztott föld körül | sír, szédül és dülöng | a léckerítés leheletünktől, | mint ha vihar dühöng. | Fújjunk rá! (József Attila)
2. tárgyas Fújással vmire juttat, visz, hord vmit. A szél mind ráfújta a kormot a hajamra. A fixáló anyagot ráfújta a rajzra. Parfümöt fújt rá az estélyi ruhára.
Vö: fúj (1b, 2a).
ráfújás v. ráfúvás; ráfújat v. ráfúvat; ráfújó v. ráfúvó; ráfújható v. ráfúható; ráfújt v. ráfútt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT