povedál
povedál [ë] ige -t, -jon (bizalmas, kissé rosszalló v. gúnyos)
tárgyatlan Hangosan, gyorsan, esetleg zagyván beszél, fecseg <gyak. vmely idegen, nem értett nyelven>; jár a szája. Mit povedáltok annyit? Ne povedálj! Vigadjatok cselédim, fiaim! De egyik a ménesnél maradjon … hiszen nem kell sokat povedálnom. (Szigligeti Ede) Sváb cselédek egymásba karolva povedáltak ismeretlen nyelvükön. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyas (ritka) Zagyván beszél <vmely nyelvet>. Magyarul is tudott, és morvául és németül … S mind a hármat úgy tudta egyszerre összevissza povedálni, hogy azt ugyan ki nem lehetett volna okosodni, hogy melyiket is beszélné hát tulajdonképp? (Jókai Mór)
povedálás; povedálgat; povedáló.
