ősi
ősi melléknév -bb
1. Ősöktől (1, 2) származó, tőlük fennmaradt v. örökölt <dolog>. Ősi birtok, ház, szokás, viselet; ősi soron ←. Ősi joggal, ősi házban Éltemet ha elpipáztam: Mennybe visznek angyalok. (Petőfi Sándor) Vértagadó testvér! nemde úgy van? érted? Hogy ősi birtokod öcsédnek igérted? (Arany János) Az ősi bagolyfészket, a krapeci kastélyt javítani kezdik tavaszkor. (Mikszáth Kálmán) Ősi hitükért vesztek ők … (Juhász Gyula) || a. Olyan <dolog>, amely az ősök idejéből származott ránk. Ősi betegség, büszkeség, foglalkozás; (irodalomtudomány) ősi nyolcas: nyolc szótagból álló hangsúlyos verssor; ősi tunyaság. S nem buzog-é magyarom benned az ősi harag? … (Csokonai Vitéz Mihály) Ősi a végzet, mely ezt a lobogó vérű szegény olasz parasztasszonyt pusztulásba viszi. (Ambrus Zoltán) Majd holnap tán nem lesz idő megtérni, Korrigálni az ősi nagy hibát. (Ady Endre)
2. (választékos) Régóta fennálló, nagyon régi. Ősi család, vár, város. Légy vihar, mely haragában Ősi tölgyeket szakít. (Petőfi Sándor) [A betyárok] még egyet lőttek valamennyien; a pokoli riasztás iszonyúan verte a vármegyeháza ősi falait. (Móricz Zsigmond)
3. Olyan <dolog>, amely igen régen, az ősök idejében megvolt, de ma már nincs meg. Az ősi magyar ház négyszögletes, tűzhelyes hajlék lehetett. Visszanéz a magyar, sóhajtva néz vissza, Te dicső hajdankor! fényes napjaidra; Szomorú tallóján ősi hírnevének, Hej! csak úgy böngész már valamit – mesének. (Arany János)
4. (választékos) Kezdettől, ill. kezdetben meglevő <dolog>. Az embernek ősi joga van a szabadsághoz. A szelíd leány … Oly tiszta, mint az ősi lég …, Mely a nap szűz sugárival Először ütközött. (Vörösmarty Mihály) S nem érzéd-e eszméid közt az űrt, Mely minden létnek gátjaul vala …? | Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme. (Madách Imre)
5. (ritka) Ősvilági. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád. (Ady Endre)
