őrjöng
őrjöng tárgyatlan ige -ött, jön, -eni [e] v. -ni
1. Őrült módjára viselkedik; dühöng. Sokáig őrjöngött, úgy kellett lefogni. Rettenetes, amit lát az őrség: Urok őrjöng … kivont karddal Levegőbe szúr és vagdal. (Arany János)
2. (gyak. túlzó) <Erős felindulásában, haragjában, dühében> féktelenül viselkedik, dúl-fúl, ill. haragosan ordítozik, verekszik, dühöng. Féltékenységében őrjöngeni kezdett.
3. (túlzó) Őrjöng vkiért v. vki után: szerelmi rajongással eped vkiért, vki után, esztelenül szeret vkit. A tiszteletes úr kamasz fia … őrjöngött Rozália után. (Mikszáth Kálmán)
őrjöngő.
