odavet
odavet tárgyas ige
1. (választékos) Odadob (1, 1a). Odavetette a könyvet az asztalra. Odavetette az inasnak a kabátját. Odavetve a kantárt egy közlegénynek, … szapora léptekkel a vezér sátorába ment. (Mikszáth Kálmán) A hideg sparherten egy pár szennyes selyemharisnya hevert odavetve. (Babits Mihály) || a. (rosszalló) Hanyagul, kedvetlenül odaad, odanyújt vkinek vmit. Éhes az a kutya, vess oda neki egy kis csontot!
2. Odaveti magát: hirtelen mozdulattal végigfekszik vhol, leborul a földre. Az elkeseredett asszonyok odaveték magukat a cserkesz főnők lova elé. (Jókai Mór) || a. Odaveti magát vkinek a karjaiba: a) hirtelen odaadja magát vki ölelésének; b) (átvitt értelemben) <nő vmely kényszerítő okból, nem szerelemből> feleségül megy vkihez, v. odaadja magát vkinek.
3. <Vmely testrészt> nekitámaszt vminek, nekitámaszkodik vele vminek. Odaveti hátát a régi hídfő épületének. (Jókai Mór) Odavetette vállát az ajtófélnek. (Tolnai Lajos)
4. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Odavet vmit: könnyelműen, felelőtlenül kockáztat, feláldoz vmit, lemond vmiről. Kissebb vala bajnok nevem odavetni, Mint a leányt élve, halálba temetni: De lekötve tartott sanyaru mély börtön. (Arany János) Egy kis erdőcskéért, egy tál lencséért odaveted-e a jövőt? (Tolnai Lajos)
5. Felületesen, hanyagul odaír, vázlatosan odarajzol vmit vhová. Pótlólag odavetett még néhány sort a cikk végére. Saját kézirata volt, hanyagon odavetve, tele törléssel. (Gyulai Pál)
6. (átvitt értelemben) Félvállról röviden v. indulatosan mond vkinek vmit. Röviden, szárazon, csak úgy odavetve válaszolt. „Nem adom” – veti oda dölyfösen a gazda. Valamivel később lejöve a császár … | S Toldinak, indulván, odaveti e szót: „Hadd lám, tudsz-e űzni vadat úgy, mint rablót?” (Arany János) Mennyi pénzt akar ön letenni? – vetette oda mellékesen. – Mintegy kilencvenkilencezer forintot. (Mikszáth Kálmán)
odavetés; odavethető; odavető.
