odakap
odakap ige
1. tárgyatlan A szóban forgó v. a határozóval pontosan megjelölt távolabbi(nak tekintett) tárgyhoz, testrészhez kap (VI. 2). A kutya odakapott a látogató lábához. A legény odakap a késhez. Hirtelen odakapott a bajuszához, hogy megpederje. (Mikszáth Kálmán) Lehúnyja a jobb szemét, odakap kezével a balhoz. (Gelléri Andor Endre) A gulyásnak összekoccant a foga, odakapott a csendőr kezéhez, megmarkolta és erősen fogta. (Nagy Lajos)
2. tárgyas Hirtelen megfogva odaszorít vmit vhova, vmihez. Odakap magához vmit. Odakapta a táskámat a hóna alá. Hirtelen fölvette az iratait, s az enyémet is odakapta. || a. tárgyas <Tárgy, eszköz> magához ránt, hirtelen magához köt vmit, beszorítva nem engedi el. A kerék odakapta az ujját. A hideg vas … odakapta a bőrét a nyelvehegyének. (Jókai Mór)
3. tárgyas (bizalmas) <Ételneműt a tűz> főzés, sütés közben kissé megéget, a kelleténél jobban megpörköl. Odakapta a tűz a rántást, a süteményt. || a. tárgyatlan (bizalmas) <Ételnemű> lekozmásodik. Odakapott a rántás, a tej.
4. tárgyatlan (rendsz. múlt időben) (bizalmas) Azt a szokást veszi fel, hogy vmely, a beszélőtő távolabbi helyre v. személyhez sűrűn eljár; odaszokik. Odakap vhová, vkihez. Már únni fognak, nagyon odakaptál. A Bécsben lakó magyar fiatalság egy időben nagyon odakapott hozzá [= János bácsihoz]. (Jókai Mór)
Vö: kap (I. 6, II. 2, VI. 2).
odakapás; odakapó; odakapott.
